Útmutató a pokoli vakációhoz

A prospektusok azt ígérik, a nyaralás csodás dolog. Csupa kaland, kacagás, izgalom. Határtalan élményekkel gazdagodunk, kinyílik számunkra a világ, bóklászhatunk a piramisok tövében, elvegyülhetünk az isztambuli bazár forgatagában, csatangolhatunk a Montmartre utcáin, vagy jeges üdítőt szopogathatunk a tunéziai tengerparton. Finnyásabbak szorgosan koptathatják a British Múzeum folyosóit, vagy ámuldozhatnak a Louvre kincsein. Akárhogy is, új emberként térünk majd vissza. Na igen, ez a prospektusok világa. A valóság kicsit izzadságosabb, kicsit frusztrálóbb és mindenképpen anyagi romlásba dönt. Nem baj, mi akkor is, fogunkat összeszorítva is - nyaralunk. És ha nem is új, de mindenképpen más emberként térünk vissza.

A szabadság nyomasztó dolog. Mert kell vele valamit kezdeni. A szabadság felelősség, mert ő a soha vissza nem térő nagy lehetőség. Elszorult torokkal gondolunk az eltékozolt lehetőségekre. Hisz szállnak az évek. És mások menyire boldogok. Szerelem, mámor, élvezet, határtalanság. Mi is megérdemelnénk! Nekünk miért nem jár? Az élet véges. Mindent szeretnénk, habzsolni akarunk, birtokolni, felrúgni a korlátokat, tobzódni az életben. A szabadság a nagy ígéret, a megváltás, a kiteljesedés, a kárpótlás mindenért. Legalább két hétig. De a bankszámlánkon figyelmeztetés, hogy megint túlléptük a keretünket. A katalógusárak megalázóan magasodnak anyagi lehetőségeink fölé. Hát igen. A szabadság elviseléséhez nagy lelkierő kell. Áthidalni a lehetséges és a megélt életünk közötti szakadékot. A szabadságba bizony könnyen beleroppan az ember. Ócska kis ladikból nézni, ahogy a nagy hajó elúszik - másokkal.

A nyaralás-játszma

Az ember nyárról nyárra nem bölcsebb lesz, hanem védekezik. A méltóképpen ki nem aknázott szabadság egyfajta erózióként pusztítja az önérzetet. A jachtokon unatkozó milliomosok, a hotelok teraszán sütkérező bohém társaság, a nyitott sportkocsikban lazán elnyúló aranyifjak könnyen kikezdik a tűző napon, félretaposott gumipapucsban, tépett gyékényszőnyeggel partra kutyagoló önbecsülését. Mindez súlyos provokáció, amire valahogy válaszolni kell, vagy kulloghatunk haza romokban heverve. Emlékszem, hogy szégyelltem, amikor általános iskolában mindenkinek el kellett mondania, hol nyaralt. Két hét vállalati üdülő, egy kéz alatt vett foltozott gumimatrac társaságában.

Mindez már akkor ott dolgozik bennünk, amikor a nagy terv még csak kezd összeállni. Felül kell múlni a múlt nyarat, felül kell múlni másokat, felül kell múlni önmagunkat. Bizonyítani akarunk, és nyakunkba liheg a nyaralás-ipar új és új trendjeivel. Az élmény, a nyaralás, fogyasztási cikk. A mellőzött kisember-komplexusunk piaci tényező.

És beindul a nyaralás-játszma. Minden évben ugyanúgy zajlik, soha nincs tanulság, nem a megoldás, hanem az újrajátszás a cél. A játszma nyeresége, hogy mások hibáztatásával valahogy helyrebillentjük frusztrált énképünket.