Útmutató a pokoli vakációhoz

A prospektusok azt ígérik, a nyaralás csodás dolog. Csupa kaland, kacagás, izgalom. Határtalan élményekkel gazdagodunk, kinyílik számunkra a világ, bóklászhatunk a piramisok tövében, elvegyülhetünk az isztambuli bazár forgatagában, csatangolhatunk a Montmartre utcáin, vagy jeges üdítőt szopogathatunk a tunéziai tengerparton. Finnyásabbak szorgosan koptathatják a British Múzeum folyosóit, vagy ámuldozhatnak a Louvre kincsein. Akárhogy is, új emberként térünk majd vissza. Na igen, ez a prospektusok világa. A valóság kicsit izzadságosabb, kicsit frusztrálóbb és mindenképpen anyagi romlásba dönt. Nem baj, mi akkor is, fogunkat összeszorítva is - nyaralunk. És ha nem is új, de mindenképpen más emberként térünk vissza.

A nyaralás-játszma természetesen többszereplős, hogy mindenki hibáztathasson valakit. Még csak kifelé araszolunk a télből, amikor már meg lehet kezdeni a nagy terv összekovácsolását. Férj/feleség/szerelmes például felveti, hogy idén valami "jobb" helyre kéne menni, nem pedig tömeghelyeken gyűrődni. A játszma élvezetesebb verziójában az egyik fél rögtön ellenkezni kezd, ő képviseli a nyers realitást, vagyis, hogy nincs pénz, nem engedhetjük meg magunknak. A "fantaszta" már ekkor kéjesen átélheti, mennyire is korlátozza őt a másik a szárnyalásban, s bosszúfantáziáiban arról álmodozik, mennyire más is lenne az élet a másik kishitűsége, földhözragadtsága nélkül. E ponton már világosan látszik a majdani nyereség. Ha netán győzne a család anyagi erejét próbára tevő terv, a "realista" játékos elégedetten konstatálja majd, hogy tényleg tönkrementek ebbe a nyaralásba. A "szárnyaló" fél álmai viszont nyilván nem válnak valóra, hiszen ha már az utazást és a szállást is alig tudta a család kiköhögni, nem lesz búvárkodás, extra éjszakai programok vagy nagy vásárlások. S ezért mind a másik sóhersége lesz a felelős. Mert egyszer nem tudja elereszteni magát. Mindkettőjüknek megvan már a jó oka a nagy nyári depresszióra. A kölcsönös rejtett harag és sértettség iszapként kezdi belepni a lelkeket. Egyikük lelki szemeivel már látja az adósságspirál végén az örvényt, a másikat már most gyötri a balsejtelem, hogy megint nem sikerül majd kitörni a szürkeségből és a monotóniából. Aki ma "számít", az Máltára megy. De Máltára ment a segéd a közértből is, és bérelt kocsiból integet felénk. És miért beszél itt mindenki magyarul?

Start

Úristen, mindjárt utazunk. Életünk folytonosan szövögetett szövetén a nyaralás olyan, mint egy nagy, formátlan szakadás. Ahogy a spagettit sem lehet a tányérból villára tekerni, hogy a tészta csak úgy magától véget érjen, úgy szabadságra sem tudunk menni úgy, hogy éppen minden ügyet és munkát lezártunk volna. Mindig van egy utolsó, váratlan elintézendő dolog, valami mindig keresztbe tesz. A közelgő szabadság fényében éljük át igazán, hány szállal is kötődünk mindennapjainkhoz. És ami eddig a fontosság tudatát adta, most béklyóként nem akar engedni. A jó játékosok az elindulás keserveiből is tudnak profitálni. Lehet szidalmazni a másikat, hogy a "hülye munkájától" nem tud elszakadni, hogy ő szíve szerint itt szeretne "megrothadni", és a főnöke biztos még vadvízi evezés közben is rá fog telefonálni. Ilyen vádakra a legtöbb nyereséget nyújtó válasz a mártíromság. "Drágám, az én hülye munkámból megyünk nyaralni".

Nincs szörnyűbb dolog, mint megválni kedves otthonunktól, tárgyainktól, kedvenc sorozatunktól, megszokásainktól. Ki tudja, látjuk-e még őket? Indulás valami bődületesen korai vagy késői időben, csak kényelmes ne legyen. A repülő lezuhanhat, a busz szakadékba fordulhat, és a nyaralásra indulók közül halnak meg legtöbben autóbalesetben. Összeszorított foggal, kialvatlanul, összeveszve, átkozódva és csomagokat vonszolva, de elindulunk. Mit hagytunk otthon?