Mozdulj, szedd össze magad!

Ha szeretnéd valakivel megosztani gondjaid, ha egy szakértő tanácsára volna szükséged, fordulj Szendi Gábor klinikai szakpszichológushoz.

Tisztelt Szendi Gábor!

Nem is tudom, hogy mivel kezdhetném levelem. Még sosem kértem tanácsot virtuálisan. Újabban úgy érzem, hogy nem az vagyok, aki régen voltam. Nem vettek fel abba a felsőoktatási intézménybe, ahova menni szerettem volna, és úgy érzem, hogy bizonytalan a jövőm. A régi barátaim egytől-egyig eltávolodtak tőlem, és ha haza megyek, akkor a családomon kívül nem is beszélek senkivel. Nem járok sehova, pedig régebben éjjel-nappal mentem. Most meg nincs kedvem sehova sem menni. Egész nap bent vagyok a szobában és semmi értelmeset nem csinálok.

A másik problémám pedig az, hogy sokáig nem tudtam kilépni egy kapcsolatból. Több mint két évig tűrtem, ahogy aláznak. Igazából nem tudom, hogy miért. Frissen él bennem minden fájdalom és senkiben nem tudok bízni. Talán az segítene, ha lenne valaki más, de nincs. Nincs olyan, aki kellene, s ha mégis, akkor én nem kellek neki. Úgy érzem, hogy árnyéka vagyok annak, aki voltam és nem tudom, hogyan tudnám ezt az egész folyamatot megállítani.

Üdvözlettel: Em

Kedves Em!

Nekem az a gyanúm, hogy a dolgok átmeneti rosszra fordulásában az játszhat döntő szerepet, hogy passzív és sodródó alkatnak tűnik. Levele sokkal inkább egy életérzésről, mint sem konkrétumokról szól, de ebből nekem úgy tűnik, két éves "megalázó" kapcsolata és sikertelen felvételije összefügghetnek. Ahogy veszteségeire reagál, abból is azt érzem, hogy megadja magát a sorsnak. Ez a sors pedig nincs sehol előre megírva.

A sors nem más, mint a személyiség és a képességek következményeként alakuló események absztrakciója. Valójában maga csinálja a sorsot, csak azt magán kívül, elidegenedettként éli meg. Ha nem vették fel, annak ezer oka lehet: nem tanult igazán, képességeinek és valódi motivációinak nem felel meg a választott iskola, stb. Ezt nem tudhatom, de az az érzésem, ahogy kapcsolatában is csak "tűrt", s így tanulmányait is tessék-lássék végezte. Nem szapulni akarom, nyilván nem azért írt, hogy azt kapja, amit esetleg maga is gondol, vagy amit szüleitől hall. A célom csupán az, hogy megértse, hogy jövő nincs, azt mi teremtjük, hogy sors sincs, az mi vagyunk az események tükrében, és hogy életét akár holnap megváltoztathatja, ha akarja.

A személyiség úgy határozza meg a sorsot, hogy mindenki rendelkezik begyakorolt megküzdési stratégiákkal. Ezek szinte automatikusan működnek, és sokszor csak rövidtávon szolgálnak minket. Az alkoholista is azért lesz alkoholista, mert rövidtávon akarja csökkenteni a szorongását, de ez hosszútávon destruktív megoldás. Aki passzivitásba menekül, aki másokat, vagy a sorsot, vagy a balszerencsét hibáztatja, az lemond a változtatás lehetőségéről. El kéne felejtenie mindazt a kesergő életfilozófiát, amit eddig alkotott magának, és végig kellene gondolnia, hogyan fogják felvenni jövőre. Mit kell tennie azért, hogy ezt elérje, és addig is milyen hasznos és érdekes dolgokat tudna csinálni, amik szolgálják majd későbbi pályáját. A nyomasztó jövő gondolatát cserélje ki a holnapon való gondolkodásra. Mindig csak a holnapot kell megoldani, ebből áll a jövő.

Napirendet kell írni, felszeletelni az időt, mert az idő attól nyomasztó, hogy strukturálatlan. Olykor persze szorongással tölt el minket, hogy miért pont ezt, vagy azt csináljuk, miközben talán mást kellene tennünk. Csakhogy a nap így is, úgy is elszáll, mindig hasznosabb "valamit csinálni", mint azon töprengeni, hogy "mit kéne csinálni". Amikor az ember az óceán közepén úszik a part felé, sokszor a cél reménytelenül messze van. De ekkor nincs jobb, mint átváltani egy másik üzemmódba: mindig csak a következő tempóra kell figyelni. A percek maguktól is összeállnak órákká, az órák meg napokká, a részcélok pedig célokká. A dolgok maguktól nem fognak jóra fordulni. Most legyen az a cél, hogy megmozduljon, tegyen valamit.

Üdv: Szendi Gábor