Szia Facér Pasi!!!
Most elég riadtnak érzem magam, úgyhogy bízom benne, hogy tudsz segíteni a gondomban.
Életem első szerelme közel 6 éve köszöntött be az életembe - persze hozzá kell tennem, hogy plátói volt. Ám ennek ellenére valamiért mégis szeretett velem találkozni, beszélgetni, és akárhányszor mondtam , hogy ha nem kellek és küldjön el, soha nem tette, sőt még azt is mondta, nem akar elveszíteni. Később egyszerűen csak annyit válaszolt erre a kérdésemre, hogy "nem tudlak elküldeni". És való igaz: nem tudott elszakadni tőlem.
Végül is nem jöttünk össze igazából soha, de valahol mégis ez a "se veled se nélküled" helyzet állt be. Nagyon szerettem őt, a tűzbe tettem volna érte a kezem.
4 év után besokaltam, elegem lett, hogy miért játszik velem, miért nem tud dönteni. Új fejezetet akartam nyitni, de akkor is előkerült, folyton belebotlottam, s egyszerűen nem bírtam elküldeni - talán nem is akartam igazán - de azért próbálkoztam!
Végül sikerült: az új párommal két éve vagyunk együtt. Úgy éreztem, hogy túl vagyok rajta, végre vége a gyötrődésemnek. Mostanában viszont azon kapom magam, hogy sokat beszélek arról a bizonyos első szerelemről, sokszor eszembe jut, álmodok vele, s talán...hiányzik?! Nem tudom... annyira idegesít! Nem értem miért van ez, amikor tőle semmit nem kaptam, a párom meg úgy szeret mint még soha senki, és én is szeretem őt. Talán csak szeretném ha most ő kaparná kicsit az ajtóm? Miért érdekel, hogy mi van vele, mikor már rég mást szeretek?! Ez lassan megőrjít!
Kétségbe vagyok esve, mert kísért a múltam. Szeretném helyre tenni a dolgokat!
Kérlek segíts !!!!!!
Nagyon örülnék a tanácsodnak és véleményednek.
Köszönettel: Kigi
Drága Kigi!
Ezek a bizonyos be nem teljesült szerelmek, nagyon komoly nyomot hagynak az életünkben. De ugyan ilyen a gyerekkori szerelem is, amely általában furcsán ér véget, és később visszatekintve aztán sok-sok elmaradt lehetőséget látunk benne.
A be nem teljesült szerelmek mindig fájdalmasak, legalább is annak az oldalnak, amelyik nem kapott viszonzást. Aztán persze nagyokosan nézünk vissza a múltba, hogy lám mennyi mindent vesztett az a hülye, aki nem fogadta el a szerelmemet és nem élt lehetőséggel.
Csak az a kérdés, hogy pontosan miért is akarunk bármit is bizonyítani egy sok-sok évvel ezelőtti történettel kapcsolatban?
A mostani fejemmel azt mondom: értelmetlen butaság felidézni egy olyan élményt, aminek nem volt végkifejlete, azaz sosem lett belőle semmi és főleg, hogy csak te akartad igazán.
Így azt mondom, vagy járj a dolgok végére, vagy hagyd a fenébe. Főleg, hogy van egy fiú akivel viszont szeretitek egymást.
Ami jó azt kár elrontani.
Csókol,
a Facér Pasi