Nem bír csendben maradni

Várjuk leveledet a gyermeknevelés, gyermekvárás témakörökben. Akkor is írj bátran nekünk, ha gyermekednek vannak lelki gondjai. Sződy Judit pszichológus segíti munkánkat. A hozzá érkezett levelekből és Judit válaszaiból gyűjtöttünk össze egy újabb csokorra valót.

A kislányom 6 éves nagycsoportos óvodás. Határozott, erős egyéniségű, alapvetően szangvinikus alkatú gyerek. A vele kapcsolatosan felmerülő gondom röviden megfogalmazható: folyamatosan és állandóan beszél. Ez azt jelenti, hogy a "normál" szituációkon kívül még fogmosás közben, köhögés közben, de még álmában a mondja a magáét. Ez önmagában nem is lenne baj, legalábbis minket otthon nem zavar. Nyilván folyamatosan mondogatjuk, hogy fogmosás közben, evés közben, tele szájjal stb. nem illik beszélni.

A gondok az óvodában kezdődtek. Ugyanis Fanni olyan esetekben sem tud csendben maradni, amikor a helyzet (és a szabályok) ezt megkövetelnék. Gondolok itt az étkezésekre, a foglalkozásokra, a feladatmegoldásokra. Az óvónők visszajelzése szerint csinálja ő szépen a feladatokat, de közben folyamatosan beszél, és ezzel zavarja a többieket. Ilyen esetekben kisebb büntetéseket kap. Legutóbb például nem jöhetett fel a többiekkel az ebédlőből, lent kellett maradnia a kiscsoportosokkal. Amikor feljöhetett, könnybe lábadt szemmel állt az óvó néni elé.

Őszintén szólva két véglet között ingadozom. Egyrészt megértem, hogy a gyereknek be kell tartani bizonyos szabályokat. Másrészt nem vagyok biztos benne, hogy a büntetés a legjobb megoldás ezekben az esetekben, hiszen a gyerek nem rossz. (Bizonytalan vagyok annak a megítélésében, hogy a beszélgetés rosszaságnak számít-e.)

A kérdésem tehát a következő: hogyan szoktathatnánk le a gyereket arról, hogy akkor is beszéljen, amikor nem kéne? Ez a kérdés már amiatt is fontos, mivel jövőre iskolába megy, és ott valószínűleg kevésbé fogják tolerálni a lányom fecsegő hajlamát.

Természetesen leültünk vele, megbeszéltük ezt a dolgot. Meg is ígérte, hogy nem fog beszélgetni, amikor nem szabad, de őszintén szólva szkeptikus vagyok az eredményt illetően, és ugyanígy tanácstalan a megoldást illetően.

Én sem úgy gondolom, hogy a beszélés rosszalkodás lenne, de mégsem lehet elmenni a dolog mellett, több okból sem. Az egyik az, hogy a gyerek kerülhet olyan helyzetbe, hogy a figyelmét összpontosítania kell, különben nem vesz észre vagy nem tanul meg fontos dolgokat. A másik, hogy ezzel a környezetét is akadályozza, zavarja. És bizony ebben a korban már illene annyi önuralommal rendelkeznie, hogy legalább időnként visszafogja magát, amikor a helyzet megkívánja. Ez is az iskolaérettség egyik feltétele. Még az is fölmerült bennem, hogy lehet, hogy ez a gyerek nemcsak azért beszél ennyit, mert egyszerűen cserfes, hanem azért, mert szüksége van a többiek állandó figyelmére, vagy valami másért fél attól, hogy csendben maradjon.

Mindent összevéve: ha olyan viselkedési problémával szembesül a szülő, ami zavarja a gyereket, a családot a mindennapi normál menetében, mindenképpen kérje szakember segítségét. Ehhez az első lépés volt az internetes tanácskérés, másodikként javaslom, hogy keressétek fel a körzeti nevelési tanácsadót vagy egy másik gyermekpszichológiai szakrendelést, még mielőtt a lányt beíratnátok az iskolába.