Hétéves, és már a szex érdekli

Sződy Judit pszichológus várja leveled gyermeknevelés, gyermekvárás témakörökben. Összeállításunkban a hozzá érkezett levelekből és válaszaiból gyűjtöttünk egybe egy újabb csokorra valót.

Harmincas éveink elején járó értelmiségi házaspár vagyunk, fiunk most múlt 9 hónapos. Születése óta külön szobában alszik, sajnos éjszakánként sokszor felébred, van úgy, hogy óránként, picinek hasfájós lehetett, ezt próbáltuk, próbáljuk kezelni. Már gondoltunk arra is, hogy mi hiányzunk neki, ezért éjszakára az ágyunkba vettük, de továbbra is többször felébredt, s csak akkor aludt vissza, ha sétálva altattuk (erre valószínűleg korábban mi szoktattuk rá). Mivel úgy éreztük, ez a módszer nem jön be, ezért visszatettük az ágyába.
Most ott tartunk, hogy hagyjuk sírni egy kicsit a szobájában, nem megyünk be hozzá azonnal, sőt, ha halljuk, hogy a sírása panaszba megy át, illetve halkul, egyáltalán nem megyünk be, pár perc múlva visszaalszik. Csak akkor megyünk be, ha 10 perc után is hangosan, keservesen sír. Lehet, hogy a "módszer" hatása, de így csak háromszor, négyszer ébred, és legtöbbször vissza is alszik magától. Kérdésem az, hogy helyesen cselekszünk-e, nem okozunk-e valami sérülést neki azzal, hogy sír, várja, hogy bemenjünk, de mi nem tesszük meg (volt már, hogy bementem, de csak még jobban elkezdett sírni).

Én úgy gondolom, hogy a baba titeket hiányol, jobban mondva téged. A csecsemőnek természetes szükséglete, hogy az édesanyja testközelében legyen. Egyáltalán nem passzol a homo sapiens kölyökhöz az, hogy fal válassza el az anyjától. Tehát a fölsírás jogos. Főleg, ha az életkort is nézzük: nyolc hónapos kor körül jelenik meg a gyerekek fejlődésében a szeparációs félelem - vagyis az, hogy valóban félni kezdenek az elszigetelődéstől, csak úgy érzik biztonságban magukat, ha a szülő közelében vannak. Az éjszakai fölébredés tehát egyáltalán nem "rosszalkodás" vagy nevelési hiba eredménye. Mondhatjuk azt, hogy gyárilag beépített funkció.

Az, hogy maradandó problémát okoz-e, hogy hagyjátok sírni, nem könnyen bejósolható. A gyerek ugyanis rettentő sokat kibír, és sokféle traumát képes kompenzálni. Azt kellene eldöntened, hogy a jelenlegi helyzet nektek így megfelel-e, és az-e a célotok, hogy lehetőleg kevesebbet ébredjen fel és ne zavarjon titeket. Mert akkor ez az út célravezető.
Ha azért hagyjátok sírni, mert ezzel egy külső elvárásnak akartok megfelelni, de valójában kibírhatónak tartanátok azt, hogy veletek egy légtérben legyen a baba, hogy biztosítsátok minden ébredésnél arról, hogy nincs semmi baj, itt vagyunk melletted - akkor vigyétek át az ágyát a tiéd mellé, szedjetek ki belőle néhány rácsot, és simogasd meg mindannyiszor, ahányszor fölébred. Mert igazából erre van szüksége.
Javaslom Desmond Morris műveit olvasásra (most a Bensőséges kötelékek című könyve kapható), onnan megtudhatod, mi is a csecsemő valójában.