A szeretetet nem lehet kizsarolni

Szabad-e eltiltani az udvarlójától serdülő lányukat? Hogyan lehet a szüleinkkel boldogulni, ha még felnőttként is beleszólnak életünkbe? Hogyan lesz igazi férfi egy félős kisfiúból? Mit tegyünk, ha gyerekünk nem hajlandó elfogadni új párunkat? Sződy Judit válaszol.

Kislányom 13 éves, 7. osztályos. Szerencsére - vagy sajnos - igen mutatós kislány, koránál idősebbnek látszik, mind külsőleg, mind viselkedésében. Eddig a szokásos elviselhetetlen kiskamasz stílusával őrjített meg, de bíztam benne, hogy ez átmeneti állapot. Mindig is tetszett a fiúknak, de ez most már kezd komoly problémákat okozni. Az iskolában megismerkedett egy nyolcadikos fiúval, akivel nagy szerelembe estek. Nem tiltottam a barátságukat, a fiú kedves volt, verseket írt, virágot vett. Mindig az volt a véleményem, hogy minél jobban tiltok valamit, annál jobban csinálja, csak éppen a hátam mögött. A lányom okos kislány, felvilágosult a fiú-lány kapcsolat veszélyeit illetően. Nem is aggódtam, amíg az osztályfőnök aggódva nem értesített , hogy a fiú ugyan nyolcadikos, de kétszer megbukott, meglehetősen zűrös családból származik, már nemi életet él, és saját elmondása szerint füves cigit is szokott szívni. Bár a gyermekem apjával már 3 éves korában elváltunk, mindig jó viszonyban maradtunk, a gyerek köztünk szabadon járt-kelt, és mindketten megadtunk neki mindent. Mindketten nagyon megijedtünk, mert a fiú az iskola több tanára szerint is zűrös, és bár szemmel láthatóan nagyon szereti a lányom, nem hozzá való, már csak érettség tekintetében sem.

Ekkor jött a beszélgetés jó néhányszor, büntetés, tiltás, ellenőrzés stb. Mindezen közben a gyerek az egész világot utálni kezdte, az apját, engem, a tanárnőjét mint besúgót. A jegyein egyelőre csak egy egész picit látszik a dolog, de nagyon figyelünk a tanulásra. Beszélni nem lehet vele, ingerült, ha megszavazunk neki egy kicsi bizalmat, akkor azonnal visszaél vele. Most néhány hétre átköltöztettük az apjához, hátha egy kicsit megretten a nagyobb szigortól. Úgy látszott, alakulnak a dolgok, erre ma telefonált egy tanárnő, hogy a gyerek minősíthetetlenül viselkedett, csúnyán beszélt vele. Természetesen bementem az iskolába, és a gyerekkel együtt bocsánatot kértünk a tanárnőtől, aki a fülem hallatára szapulta a gyerekem, aki védekezett, és én nem tudtam, kinek adjak igazat. Végül a tanárnő megsértődött, és hátat fordítva elment, mert szerinte a gyerek nem volt elég alázatos, és kiállt az igazáért, ezzel őt meghazudtolta. Gondolom, a tanárnőben is van hiba, hiszen az rendben van, hogy haragszik a gyerekre, de engem megtisztelhetett volna azzal, hogy nem hagy faképnél, ha már én vettem a fáradságot és berohantam az iskolába munkaidőben őt kiengesztelni. Sokkal inkább az aggaszt, hogy a gyerek viselkedésére ilyen jellegű panasz soha nem volt, mindig nevettünk is rajta, hogy az iskolában egy mézes-mázos jó kislány tud lenni, otthon meg egy pokróc. Az elmúlt 1-1,5 hónapban teljesen kivetkőzött magából, és már nem tudjuk, mit kellene tenni. A tiltás nem használ, a rábeszélés sem, viszont mégsem engedhetjük, hogy egy veszélyes kapcsolatot folytasson.

Lehetőségünk lenne egy hónapra angliai nyelviskolába küldeni, ahol már tavaly is nagyon jól érezte magát. Az apja szerint nem érdemel ilyen ajándékot, és ez a nevelés csődje lenne. Szerinte a nyarat nyaralás nélkül, bezárva kellene töltenie, és akkor majd rájön, hogy milyen jó dolga van. Szerintem ezt a lehetőséget nem lenne szabad megvonni tőle, már csak a jövőjére nézve sem. Igaz, hogy ez egyfajta ajándék, de egy hónapra legalább kiszabadulna a jelenlegi társaságából, a fiúval nem tudna érintkezni (jövőre a fiú úgyis elmegy az iskolából), új barátai lennének, és nem az itthoni dolgokon járna az esze. Az itthoni bebörtönzés és semmittevés szerintem csak arra jó, hogy vágyakozzon a haverok után, telefonon csacsogjon és szervezze az átverésünket.

Nagyon megköszönném, ha valamilyen formában tanácsot tudna adni a fenti ügyben. Gondoltunk arra is , hogy pszichológushoz visszük, szükséges?

Az eltiltás nem jó módszer. Főleg akkor nem, ha bizonytalan benne, hogy jó módszer-e, vagy sem. A gyerek ugyanis pontosan érzi a bizonytalanságot, és addig furfangoskodik, amíg az anyja meg nem törik, vagy ki nem borul.
A legjobb lenne, ha leülnének beszélgetni a fiúval. Ne a mendemondákra figyeljenek, a saját szemüknek higgyenek inkább! Amit még fontos figyelembe venni: a tiniszerelmek többnyire nem tartanak örökké. Lehet, hogy nyáron magától is elszállna az egész. Ha ellenzik, az inkább olaj a tűzre.
A szobafogság és a hasonló módszerek nem igazán válnak be, legföljebb a dacosságot növelik. Ha eddig nem tudtak szülői tekintélyre szert tenni, ezek után sem fognak ezekkel a módszerekkel. Most inkább azt kéne megnézni, mi az, ami tényleg hat. A nyári tábor például nagyon jó ötlet. A fizikai távolság és az új élmények sokat segítenek. Ez nem jutalom. A nyelvi tábor komoly munka, amivel megalapozza a jövőjét. Nem kell jutalomként tálalni.
A büntetés különben sem hatékony, főleg, ha időben távol esik a bűntettől, és, ha nincs a gyerek tudatában a konkrét ok. A "viselkedése miatt" nem lehet büntetni. Amiatt, hogy hazudott, hogy nem ért haza a megbeszélt időben, hogy nem mosogatott el, pedig megígérte - amiatt lehet (bár szerintem nem mindig ez a jó megoldás).

Nem lenne rossz, ha egy-két beszélgetésre elmennének olyan pszichológushoz, aki családi beszélgetést is "vezet", de együtt, hárman. Vagy mediátorhoz. Ez igazán az az ügy, ami rá tartozik.