Praktikus, ötletes

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Papírmasé lámpa

Sógyurma-tipp

Só-liszt gyurmából kedves figurákat, a család minden tagjának ötletes ajándéktárgyakat készíthetünk. Ez a napraforgó apró képkeretként, illetve a közepébe helyezett pöttyös kaviccsal és a hátoldalába szúrt hurkapálcával "szálas virág"-ként díszítheti a gyerekszobát.
Elkészítése: 3 csésze liszt, 2 csésze só és 1és negyed csésze víz keverékét gyurma keménységű tésztává gyúrjuk. 15 perc pihentetés után 8 db dió nagyságú golyóból formázzuk meg a szirmokat és illesszük őket össze úgy, hogy a közepén 5 cm átmérőjű lyuk maradjon. A hátoldalába illesszünk gemkapcsot a még képlékeny masszába, ezzel tudjuk a képkeretet szögre akasztani. A kiszárított vagy óvatosan kisütött tésztát vízfestékkel tudjuk kifesteni.


Törülköző zárító

Aprócska fürdőszobákban minden helytakarékos megoldás aranyat ér. S ha ez még egyéb praktikummal is jár, az igazán nagy kincs. Helyszűke miatt az oldalfalakat csak felfelé tudjuk "beépíteni", erre alkalmas egy törülközőszárítós radiátor. A régi helyére, de a kád vagy mosógép fölé is szerelhető. Befűti a fürdőszobát, és alkalmanként ruhát is száríthatunk rajta, nemcsak törülközőket.


Környezetkímélő festékek

Építkezőknek! A festés, mázolás néhány évente aktuális téma minden ház és lakás esetében. Minden vegyszer, így a festékek esetében is körültekintően kell eljárnunk, lehetőleg a környezetvédelmi szempontok figyelembevételével válasszuk ki az anyagokat. Lehetőleg oldószermentes (vizes bázisú) vagy csak kis oldószertartalmú festéket vásároljunk. Ezek az egészségre és a környezetre kevésbé káros hatásúak és minőségük az oldószeres festékekével megegyező. A szaküzletekben különböző árnyalatúra kikeverve kaphatók, de mi magunk is előállíthatjuk a kívánt színeket, speciális színező adalékok, paszták hozzáadásával. Ez a megoldás gazdaságosabb, ám mindig a teljes mennyiséget ki kell keverni az egységes felület létrehozása érdekében.

A következő oldalon olvashatnak a baldachin, az illatpárna és almakoszorú készítéséről, lámpák felújításáról, és megtudhatják azt is, hogy hogyan készítsenek szappant, vagy tegyék frissé a fürdőszobai csempét

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!