Penélope Cruz a spanyol sajtót kritizálta

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

- Ez egy cirkusz, egy olyan üzlet, amely a hazugságokra és a sértegetésekre épül, és megmérgezi az egész országot - mondta Penélope Cruz, majd hozzátette, hogy ez nem minden újságíróra vonatkozik.

Penélope Cruz arról panaszkodott, hogy vegyes érzelmekkel viseltetik hazája iránt. Amikor hazautazik Spanyolországba, boldog, hogy végre otthon lehet, másfelől elkeseríti, milyen írások jelennek meg róla a lapokban. - Én ugyanaz vagyok, aki voltam néhány évvel ezelőtt, és akkor ugyanez a média szeretett és támogatott, de úgy látszik, megváltoztak a dolgok. Személy szerint én mindig igyekeztem tisztelni a sajtót. Tisztában vagyok vele, hogy részben hozzátartozik a munkámhoz, de úgy tűnik, nem értékelik az én igyekezetemet. - nyilatkozta a színésznő, aki 16 éves kora óta a színészetből él.

Penélope Cruz játszott a Mindent anyámról című filmben, amelynek rendezéséért Pedro Almodóvart Oscar-díjjal jutalmazták. A színésznőt láthattuk a Terítéken a nő, A meztelen Maya, Betépve és a Corelli kapitány mandolinja című filmekben is. Legutóbb a Vanília égbolt főszerepét játszotta Tom Cruise-zal, akihez az életben is gyengéd szálak fűzik.

Ajánlat
Penélope Cruz honlapja

Korábban
Egyes lapok szerint kacsa Cruise-ék szakítása
Tom Cruise Penélope Cruzszal jár?

Fórum
Ki a legszebb külföldi színésznő?

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!