"Nagyképűnek tartanak, pedig ez csak életöröm"

- Csak ebben az évben legalább tíz Stohl-interjút láttam a különböző magazinokban. Az is lehet, hogy többet. Hogyhogy nem unják még az olvasók?
- Biztos unják. Hogy mennyien és mennyire, azt az olvasóktól kellene megkérdezni. A piac törvényei szerint nyilván van érdeklődés, máskülönben nem kérnének tőlem interjút. Ez egyébként természetes dolog. Aki nap nap után megjelenik a képernyőn, kicsit családtaggá is válik. Az emberek kíváncsiak lesznek a magánéletére, a szokásaira, titkaira. Remélem, egyszer majd a színháznak és a magyar filmnek is lesz akkora nézőtábora, hogy meghozhatják ezt a szintű népszerűséget...

- A népszerűség nagyon fontos?
- Mellőzve az álszentséget - nagyon. Aki színész lesz, többek között azért választja ezt a pályát, mert arra vágyik, hogy megismerjék és szeressék. Egy háromórás előadás feszültsége is a darab végén felzúgó tapsban oldódik fel. Kell a visszajelzés, kell a siker. Persze, nyilván vannak ennek is árnyékos oldalai - de minek nincsenek? A sajtónál maradva, sokszor nem azt és nem úgy írják meg... Akár egy ügyetlen vagy nem éppen a nagyközönségnek szánt megjegyzéssel is vissza lehet élni, és az emberről valami egészen másféle kép rajzolódik ki, mint amit szeretett volna. Adtam már úgy interjút, hogy később magyarázkodásra kényszerültem a női magazinban, amelyben megjelent. Olyan ellenszenvesnek találtam magam a cikkben, hogy muszáj volt helyesbítenem valahogy. Pedig az egyik legkiválóbb magyar újságíró írta, akit emberileg és szakmailag is nagyra tartok. Amit leírt, mind elhangzott a beszélgetés során, csak éppen élőben, a hozzá tartozó mosolyokkal, gesztusokkal egészen másképpen hatott, mint nyomtatásban. Eltolódtak a hangsúlyok, s a sorok közül egy pökhendi, kellemetlen fazon köszönt vissza. Tudom én, hibáim, mint a tenger, de azért nem ilyen vagyok.

- Hanem milyen?
- Fogalmam sincs. Nem tudom. Most magyarázzam meg magam? Mindig abból indulok ki, hogy ha számomra nem derül ki a másik viselkedéséből, a megnyilatkozásaiból, hogy milyen, akkor már ugyan magyarázhatja... Meg aztán nem vagyok az a típus, aki erőlködve próbálja feltárni a saját mélységeit egy kávéházi beszélgetés alkalmával. Egy melange és egy ásványvíz mellett én inkább csevegni szeretek. Lazítani egy kicsit. Rám is fér mostanában.

- Csakugyan olyan sűrű az élete, amilyennek a kívülálló számára tűnik?
- Szerintem még annál is sűrűbb. Egyik kolléganőm mondta a minap - rosszul is esett, mert van benne igazság -, hogy én mindenhol jelen vagyok, de sehol nem vagyok ott. Abból is látszik, mennyire bántott ez a mondat, hogy szó szerint fel tudom idézni. Mert sajnos, be kell, hogy valljam, nem nagyon emlékszem beszélgetésekre. Innen oda rohanok, mindenkivel váltok néhány szót, s ezt naponta ezer alkalommal. Képtelenség megjegyezni. Végül csak az marad fenn a rostán, ami így vagy úgy, tényleg megérint.

- Ilyen tempó mellett képes teljesen átélni az eseményeket?
- Az adott pillanatban igen, legalábbis megpróbálom. De ahogy befejeztem valamit, rögtön be is zárom az ajtót magam mögött. Nincs időm töprengeni, hogyan kellett volna, ezért mindig ott és akkor próbálom a tőlem telhető maximumot nyújtani.

- Nem tudom, észrevette-e a pincérnők tekintetét... Milyen érzés?
- Fantasztikus. Élvezem, lubickolok benne. Még azt is szeretem, amikor azt mondják, "itt az a bohóc", mert akkor felismertek. És a jelző sem bánt, mert ilyenkor feltételezem, hogy az illető nem valami fajsúlyos színpadi szerepből ismer, hanem például a Reggeliből. Az pedig ideális terep egy kis önfeledt bolondozásra.

- A reggeli műsorban sokféle beszélgetőpartnere akad. Nyilván van, amikor unja a témát.
- Hogyne lenne. Az embert minden nem érdekelheti. Például szerintem a narancsbőrről kevesen tudnak többet, mint én, pedig a téma, enyhén szólva, kevéssé köt le. És garantáltan szó lesz róla a műsorban a jövő héten, meg az azt követőn is. Mert a hölgyeket viszont érdekli. Ilyenkor összeszorítom a fogam, és mérsékelt lelkesedéssel érdeklődöm a cellulitiskezelés legújabb forradalmi eljárásai iránt. Közben nyitott szemmel alszom. Van ilyen is. De szerencsére, ez a ritkább. Általában nagyon élvezem a dolgot.

- Ez sejthető, hiszen annak idején még a társulati tagságról is lemondott miatta a Katona József Színházban. Azóta új anyaszínházra talált. Megtisztelő érzés az új Nemzeti Színház tagjának lenni?
- Valóban megtiszteltetés, de emellett sokszor kifejezetten polgárpukkasztónak éreztem magam, hogy ide szerződtem. És ez tetszett. Azonkívül szabadúszóként sosem lehet tudni, a következő évadban mi lesz, hívnak-e valahová. Az a tény, hogy ismét van anyaszínházam, biztonságérzetet ad. A Nemzeti Színház ráadásul minden országban kitüntetett helyzetben van, így nálunk is - a bánásmód és a dotáció szempontjából egyaránt. Életemben nem volt ilyen öltözőm, mint most. És megvan rá minden esély, hogy a következő évadban kiváló előadásokat hozzunk tető alá.

- Pillanatnyilag egyértelműen divatos színésznek számít. Nem fél, hogy egyszer csak eltűnik?
- Szerintem ez a probléma főleg a szép, fiatal színésznők esetében húsbavágó. Őket hajlamosak inkább felkapni, majd nagy lendülettel elengedni, ha megjelenik egy még szebb, még fiatalabb. Férfiként szerencsésebb helyzetben vagyok. Az igazán jó film- és színpadi szerepeket a 30 és 50 közötti pasikra írják. Bőven van még időm. Harmadikos főiskolásként kerültem be abba a körbe, akiket folyamatosan hívnak, és igazából nem tartok attól, hogy kipottyanhatok.

- Abban, hogy ilyen keresett művész, vajon mekkora szerepet játszik a külseje?
- Nyilván nagyot. Szerencsés alkatom van. Másrészről viszont ez önmagában valószínűleg semmire nem volna elég. Ha pocsék színész volnék, jó testi adottságokkal sem hívnának. De ha mögötte is van valami, akkor a külső bizony sokat rásegíthet.

- Szemmel láthatólag jóban vagy önmagával.
- Jól érzem magam a bőrömben. Nem titkolom, amit önmagamról vagy másokról gondolok. Sokan ezért nagyképű tuloknak tartanak, tudom. Pedig ez csak életöröm.

- Hogy áll a rajongókkal? Ostromolják a hölgyek?
- Kapok időnként leveleket, de nem olyan rengeteget. Mondjuk, szerintem mások sem, még akkor sem, ha ezt állítják. Ez nem Hollywood. Inkább fényképeket, autogramokat kérnek, én meg küldök. Élőben meg flörtölgetünk.

- Tudja, hogy legendák keringenek arról, hogy Stohl meg a nők...?
- Hallottam már ilyeneket. Valójában úgy vagyok a nőkkel, mint minden normális férfi. Örülök, ha összevillan valakivel a tekintetem egy kávéházban, tetszik, ha meglátok egy ígéretes dekoltázst. Nem is tagadom. Hogy ezek a pletykák miért dagadnak tovább... Én nagyon közvetlenül viselkedem. Ha valami tetszik egy nőn, megmondom. Ha csinosnak látom, bókolok neki. Egyik kolléganőm mondta nemrégiben, hogy ez azon túl, hogy jólesik, egy idő után már fájhat. Mert talán a hölgy többet gondol a megjegyzés mögé, mint amennyi valójában van, és esetleg "ráindul".

- Szóval felesleges energiákat gerjeszt?
- Felesleges energiák nincsenek.

- Ez nagyon kétértelműen hangzik...
- Tudom.

- A felesége hihetetlenül bájos nő. Mindig olyan kedvesen csicsereg a telefonban.
- Éva egy rendkívüli csaj. A nagybetűs Ő-t jelenti számomra. Nagyon türelmes, mosolygós, jó anya. Tulajdonképpen ugyanazt képviseli az életemben, mint anyukám: mindent. Egy bőröndöt nem tudok bepakolni egyedül, nélküle rám omlana a világ. Az az igazság, hogy egyszerűen nincs hibája - úgy tökéletes, ahogy van.

Gutman Bea

Korábbi sztárinterjúk
Hölgyek közt: Szőke Zoltán
Törékenyen is erős: Kováts Adél
Ónodi Eszter - A magánéletben nem játszom szerepeket
Alföldi Róbert - "Sokkal jobb pasi szeretnél lenni"

Ajánlat
Stohl András a sztártőzsdében

Fórumajánló: Ki a kedvenc magyar színészed?