"Túl vagyok egy-két illúzió elvesztésén"

- Először is beszéljünk Ákosról, aki újságírói körben rettegett interjúalany...
Tőlem csak a rutinból dolgozó kollégái félnek: ők elfelejtettek érdeklődni ugyanis. Velem szemben nincs mitől tartani: szeretek beszélni, időnként beszélgetni is vágyom. Az újságírói rutinkérdéssel nem tudok mit kezdeni, kikerülöm. A jól bevált túlélési technikák nálam sorra megbuknak. Átlátok a szitán, ez velem a baj. Ha nincs szita, úgy a jobb. Vagy nem?

- Volt már olyan interjú, amikor jól érezte magát?
Természetesen volt. Ritka, de megesik. Nehéz nekem pozitív meglepetést szerezni, de ha sikerül, akkor nagyon jólesik, higgye el.

- Azt mondják, keveseket enged igazán közel magához.
Mint bárki másnak, nekem is kevés igazán jó barátom van. Aki túl sok emberre bízza titkait, csalódni fog. Túl vagyok egy-két illúzió elvesztésén magam is. A bizalomhoz, a közelséghez idő kell, megélés. Az ember egy idő után nem akar hibázni csak azért, mert az olyan érdekes. Mindenki ugyanazokkal a módszerekkel védekezik a világ barbárságai ellen, csak vannak, akik jobb hatékonysággal teszik ezt, mint mások. Egy-két igazi barát bőven elég, így a jó.

- A visszajelzéseket fontosnak ítéli? Hajlandó kritikák alapján változtatni saját magán?
Őszinte leszek, a kritikára nem hallgatok. Aki szem előtt van, annak százezer vélemény cincálja a munkáját, ez elég szörnyű, erről több dalt is írtam már. Ha a kritikákra figyelnék, egyszerre kéne elhinnem, hogy kókler vagyok és földre szállt angyal. Egyik sem igaz, ember szeretnék lenni, nem nagy, nem kicsi, hanem jó. A lelkiismeretnél tisztességesebb kritikusa úgy sincs az embernek: igyekszem meghallani figyelmeztető hangjait.

- Szeret olvasni? Vannak kedvenc magyar írói?
Gyermekkorom a könyvek bűvöletében telt, rengeteget olvastam. Sajnos ma sokkal kevesebb időm jut rá, mint szeretném. Ha tehetem, sokfélét olvasok, Updike, Hrabal és Márquez a kedvenceim, a magyarok közül Krúdy, Örkény, Ottlik, Karinthy Frigyes könyveit gyakorta forgatom, s Márai Sándor írásai állnak hozzám a legközelebb. Jó, hogy nem a magyar költőket kérdezte, mert végtelennek tűnő névsort zúdítottam volna a nyakába. A magyar költészet az angyalok nyelvén szólal, nincs ennél csodálatosabb irodalom. Meghatott rajongó vagyok.

- Tud tehát rajongani. S gyűlöletet érzett-e már valaki iránt?
Amíg nem ismertem fel, milyen hiábavaló és ostoba bűn gyűlölni, addig bizonyára igen. De nem emlékszem, hogy mikor és kivel szemben volt ilyesmi utoljára, úgyhogy a válaszom röviden: igen, de nem.

- Kit csodál?
Az Istent. A tavaszt. Az asszonyokat.

- Mások pedig Ákost csodálják. Koncertjein mint egy istentiszteleten borulnak elé a rajongók. Nem érzi ezt zavarónak olykor?
De, persze, amikor így van, zavar. Minden dalom arról szól, hogy ember vagyok, nem képzelem magam másnak, tiszta szeretnék lenni. Nem kívánok senkit manipulálni, magamról beszélek. Az én szerepem a közvetítőé. Meg kellett tanulnom, hogy nem mindig olyan hatást váltok ki, amilyet szeretnék: már azonos szavakon is mást és mást ért minden ember, elég reménytelen így a helyzet, de küzdeni attól még lehet. A csodálatkeltés nem célom, éppen ellenkezőleg.

- Gondolom, ugyanezzel nyilvános helyeken is szembesül. Hogyan tolerálja?
Jaj, nem szeretem. Ma is többször állítottak meg aláírásért, miközben a fiammal sétáltam. Kértek már autogramot tőlem az anyám temetésén és a szülőszobában is. Aki azt hiszi, hogy erre előre fel lehet készülni egy karrier kezdetén ("ezt akartad, vagy nem?"), az nagyon téved. Van, hogy néha azt mondom: ma nem vagyok szolgálatban, elnézést kérek, és nem adok aláírást. Én nem dedikálni szerződtem magammal, hanem dalokat írni. Van rajongó, aki ezt megérti, van, aki nem.

- Megjelent verseskötete is. Művészi értékűnek ítéli ennek darabjait?
A népszerű válasz itt nyilván egy kis közkeletű bizonytalankodás lenne. Természetesen érzek erőt a verseimben, ha nem így lenne, nagy bajban volnék: nem hihetném, hogy bárkire hatni fognak. De csak azok kerülnek nyilvánosságra, amelyek rám biztosan hatnak: ez az egy emberi mérce van csak a kezemben. Hogy ez az erő művészi-e, nem tisztem eldönteni. Hajlok arra, hogy igen, de azokat, akik eleve elutasítóak a verseimmel szemben, mondván, hogy a popsztárocskák maradjanak a kaptafánál, sem ez, sem más érv nem győzi meg. Az előítélet nagy úr, a sikeresség a legkegyetlenebb kalitka. Azt kívánom magamnak, amit másnak is kívánnék: a munkámról az alkosson véleményt, aki ismeri.

- Voltak meghatározó mondatok az életében? Kitől hallotta vagy olvasta őket?
Voltak, mint mindenkinek. Apámtól, anyámtól, könyvekből. Apám sokat froclizott a popzenéléssel, a szüleim nagyon féltettek, szerették volna, ha normális pályára megyek, közgazdasági egyetemet végeztem, tulajdonképpen az ő kedvükért. A vasárnapi ebédek során sokat nevettünk apám önparodisztikus szövegein, mint pl."mindig az a je-je-je, fiam!" vagy "hív a vasút, vár a MÁV!". De mondhatnék mást is. Shakespeare egyetlen sora megváltja a világot, benne engem is. Ezt akarta hallani?

- Pályáját hűségesen kíséri a siker. Meddig szeretné folytatni? Elképzelhetőnek tartja, hogy egyszer csak úgy érzi: elég?
Addig zenélek, írok majd - a kettő bennem nem válik el élesen, nagyon is egy tőről fakad -, ameddig van bennem írnivaló. Azt, hogy elegem lesz, tudom, nem csupán elképzelhetőnek tartom. Az ember ötpercenként érzi magát tehetségtelennek. Csak nem mindegy, hogy milyen hosszan...

- S az idő közben múlik. Milyennek képzeli élete alkonyát?
Szépnek. Elégnek. Szeretettel, sok gyerekkel, unokával. Jó borokkal, jó ételekkel. Egészséggel, ha lehet.

- Fél a haláltól?
Annyi mindent kaptam az élettől, boldog vagyok. Nem félek. A halál így is, úgy is jön. Nem félni jobb.

Gutman Bea

Ajánlat
Ákos honlapja

Korábbi sztárbemutatók
Stohl András - "Nagyképűnek tartanak, pedig ez csak életöröm"
Ónodi Eszter - "A magánéletben nem játszom szerepeket"
Alföldi Róbert - "Sokkal jobb pasi szeretnék lenni"
Anettka - "Érdemi kritikát még nem kaptam"
Lyn De Gara - "Találd meg a stílusod!"

Meghallgatta már?
Ákos: Hűség
Ákos: Ikon
Ákos: Indiántánc

Fórumajánló: Ki a legjobb hangú énekesünk?