Korai emlékek - Mit lát a kisbaba első hónapjaiban?

A fenti kérdések az utóbbi évek-évtizedek legizgalmasabb pszichológiai kutatásainak főbb témáival azonosak. Mielőtt a részletekre térnénk, gondoljunk csak bele, micsoda szemléletváltásra volt szükség az újszülöttek (sőt, a magzatok) megítélése terén. Néhány évtizede ugyanis még tankönyvi szinten tartotta magát az a nézet, hogy a kicsi gyerekek valamiféle értelmetlen, ködös, zúgó világban élnek - mármint ennyire nem tudják felfogni környezetük eseményeit -, így aztán értelemszerűen nem is irányult ezekre a képességekre kutatás, hisz ami nincs, azt minek kutatni. Lassan-lassan azonban néhány korszakalkotó felfedezést követően mára már gyökeresen megváltoztak a gyerekek képességeiről, érzékeléséről, emlékezetéről, tanulási készségéről vallott nézetek.

Mit tudunk a kisbaba képességeiről?

Fordulópontnak számít, amikor a hatvanas években felfedezték, hogy az igen kicsi gyerekek élénk érdeklődést mutatnak az emberi arc, sőt annak ábrázolt változata iránt is. Ez azt jelenti, hogy szívesen néznek emberi arcot ábrázoló rajzot, rendszerint mosolyognak is rá, míg ha a rajz elemeit - a szemet mutató pöttyöket, a száj körívét - nem "arc" elrendezésben, hanem összevissza vetjük papírra, akkor ez az érdeklődés alábbhagy.

A másik jelentős felfedezés a hetvenes évekre tehető. Ekkor igazolták, hogy a kicsi gyerekek képesek a számukra bemutatott arckifejezéseket (például nyelvöltést, tágra nyitott szájat és hasonlókat) utánozni.
Próbálja ki otthon a kisbabával: amikor kellően éber, de nyugodt, nem éhes, figyel, akkor vegye úgy maga elé, hogy körülbelül 30-40 cm távolság legyen az arcuk között, majd mutassanak neki hosszan, kitartóan valamilyen egyértelmű arckifejezést, például a nyelvöltést. Türelmesen várjon a "válaszára", kell egy kis idő, amíg megszervezi a mutatványt. Néhány másodperc erejéig szüneteltethetjük a dolgot, azután ismételjük meg ugyanazt. Válaszul a kisbaba hamarosan kiölti a nyelvét - ha ezt mutatjuk neki.

Ezek a kutatások egyértelműen arra utaltak, hogy a pár hetes gyerekek is sokkal többre képesek, mint amit feltételeztünk róluk. Az ennek nyomán kialakuló újfajta szemlélet azonban rögtön komoly módszertani nehézségekkel találta magát szemben. A felnőttek, vagy akár csak a nagyobb, már beszélni tudó gyerekek esetében egyszerűen elmagyarázhatjuk a feladatot, és megkérhetjük, mondják meg, mit látnak, mire emlékeznek, különbséget tudnak-e tenni két inger között. A csecsemők vizsgálatában ezekre a módszerekre nem építhetünk: nem adhatunk nekik szóbeli utasításokat, és végképp nem számíthatunk szóbeli válaszokra. Olyan helyzeteket kellett kigondolni, amelyek eléggé figyelemfelkeltőek, érdekesek a picik számára, s egyértelmű választ eredményeztek a részükről.

Ötletes berendezésekkel vizsgáztatják a babákat

A kicsik elé ábrát tettek, majd szemmozgásukat igen finom, precíz kamerákkal követték. Így kirajzolódott, hogy mit néznek egy ábrán, illetve az egyes részletek környékén mennyit időznek. Ilyen módszerrel fedezték fel azt, hogy az egy hónapos gyerek az emberi arcnál főként az éles határvonalak mentén szemlélődik (például az áll és a homlok és a haj találkozásának vonalainál), és csak két hónapos kor körül alakul ki, hogy az arc "lényeges" részei: a szem és a száj környéke kezdik érdekelni. Eleinte tehát inkább a fizikai tulajdonságok (a világos és sötét határvonala) érdekes számára, és az ábra jelentése, lényege csak kicsit később köti le, nyilván a közben összegyűjtött tapasztalatai alapján, hiszen sokkal több izgalmas dolog olvasható le a szemből és a száj mozgásából, mint a homloka és haja találkozásából.

Látnak-e színeket a kisbabák?

Egyszerű kérdésnek tűnik, ám beszéd nélkül nehéz egyértelmű válaszokat kapni. Az ilyen típusú kérdések eldöntésére ugyanis rendszerint azt a módszert használják, hogy a gyerek elé bal, illetve jobb oldalra egy időben tesznek két ábrát, és azt figyelik meg, hogy a kettő közül kitünteti-e az egyiket hosszasabb odafigyeléssel, kitartóbb rápillantással. Ilyen elrendezésben például kimutatható, hogy a csecsemők szívesebben néznek körökből, görbe vonalakból álló ábrákat az egyenesekkel, éles szögeket bezáró vonalakkal szemben.

Színek esetében viszont előfordulhat, hogy hiába teszünk két eltérő színű lapot elébük, mivel nemcsak színükben, hanem világosságukban is eltérhetnek (leginkább talán úgy érzékeltethető ez, ha elképzeli, hogy a két színes lapot tv-n mutatjuk be, majd átváltunk fekete-fehér üzemmódra: nos ekkor már nem látszik, melyik milyen színű, ám még mindig lehet különbség a világosságukban). Emiatt nehéz eldönteni, hogy a hosszabb odafigyelés az eltérő színeknek vagy pedig csak a világosságbeli különbségnek szól. Körültekintő módszerekkel azonban sikerült ezt a problémát áthidalni, és kimutatták, hogy nyolc-tizenkét hetes gyerekek már biztosan a színre reagálnak, tehát el tudják különíteni az egyes színeket egymástól. Ami még izgalmasabb, három-négy hónapos korukra már ugyanúgy egy csoportba tartozónak tartják például a "kék" vagy a "piros" szín rengetegféle konkrét változatát, mint ahogy mi felnőttek is ugyanazzal a névvel illetjük a színek egész sorát a kis árnyalatnyi különbségek ellenére is.

Miért nem emlékszünk kora gyermekkori élményeinkre?

E jelenségre már Sigmund Freud, a pszichoanalízis atyja is felfigyelt, és az ő elméleti rendszerébe illeszkedő magyarázatot igyekezett adni. Szerinte azért nem emlékszünk erre az időszakra, mert szüleinkkel kapcsolatban ilyenkor olyan érzéseket élünk meg, amelyekkel később jobb nem szembesülni.
A modern kutatások azonban egészen más jellegű magyarázatot adnak. Egyfelől a kérdés minden bizonnyal összefügg az idegrendszer, illetve az agy érettségével. Az egészen korai időszak - körülbelül egyéves korig - még az agynak egy olyan ősi rendszerére épít, amelyik már ekkor érett, sőt már a magzati élet egy része alatt is. Ez az úgynevezett "korai" rendszer képes az egyszerű inger-válasz tanulásra, illetve ezek emlékezeti megőrzésére. Később fejlődik csak ki az agy azon része, amelyik az eseményekre való emlékezésért felelős lehet. Ugyancsak érési folyamathoz kapcsolódik, hogy a tartós emlékezés érdekében az adott emlékanyagnak megfelelő "leülepedési", nyugalmi perióduson kell átmennie - ezt szaknyelven konszolidációnak hívjuk. Ezért a folyamatért egy olyan agyrész - az ún. hippokampusz - a felelős, amely a szülés utáni időszakban még éretlen.

A gyerekek másképp emlékeznek

A gyermekek egészen másfajta módon raktározzák (kódolják) élményeiket, mint a felnőttek, épp ezért felnőttként visszagondolva nincs "kulcsunk" a korai időszak anyagának kibontásához. Ez az eltérés azután még inkább kiéleződik a késői óvodáskor, illetve iskoláskor környékén, amikor egyre inkább rávezetjük a gyerekeket arra, hogy élményeiket szavakban, beszédben fogalmazzák meg, ezért lassacskán így, elmesélve rögzíti őket az emlékezet. A beszédre épülő rendszert használva nehéz elérni és felidézni a korai időszak más természetű emlékanyagát.

A napi események megőrzése a nyolc-tizennyolc hónapos időszakban megerősödő emlékezeti teljesítmény megjelenésétől kezdve várható, bár ennél fiatalabb gyerekek is emlékezhetnek egy-egy mozzanatra, főképp, ha jelentős - például kellemetlen - élményük kapcsolódik hozzá. Például az orvosi rendelő szaga és a szuri fájdalma összekapcsolódhat, és a következő alkalommal a szag előhívhatja a korábbi emléket. Ez olyan egyszerű tanulási forma, ami nem feltételezi, hogy a baba ezt tudatosan átéli (tehát hogy például el tudná mesélni, ha tudna beszélni), ettől még kialakulhat a kapcsolat az egyes mozzanatok között.

"A gyermek tehát azt látja, amire szüksége van, s nem zavarják össze az ő szempontjából lényegtelen dolgok élete első napjaiban. Íme, a célszerűség netovábbja! Születéskor minden állat éppen annyit lát, amennyit szükséges. A kis antilopnak kifejlett, felnőtt látás kell, amint feltápászkodik négy ide-oda csukló, pipaszár lábán. Szinte nyomban menekülni kénytelen üldözői elöl. A sötét, föld alatti üregbe születő egérnek azonban előnyösebb, ha nem lát. Míg vak, valószínűbb, hogy veszteg marad a fészekben, és nem bűvöli csavargásra holmi kósza fényfolt. Csukott szeme védelmet jelent neki, szaglása segítségével azonosítani tudja a többi fiókát, meg az anyát is. Az ember, mint állatfaj, valahol a két véglet között helyezkedik el. Nem véletlen, hogy éppen 15-30 centiméter választja el arcát a karjában dajkált babáétól - éppen az a távolság, amennyire a csecsemő már élesen lát."
Részlet Desmond Morris: Babafigyelőben című könyvéből

Dr. Varga Katalin

Ajánlat
Álmodnak-e a kisbabák?
Pszichoanalízises babák
Babamemória - Élményeinkből lesznek az emlékeink

Korábban
Kismama-mozaik - Mit érezhetnek a babák a mama hasában, hogyan előzhetjük meg a terhességi csíkok kialakulását, milyen gondokkal kell megküzdeni az utolsó hetekben a kismamának?
Nyűgösködés éjjel-nappal - A sírás nem jelent feltétlenül fájó testrészeket, lehet, hogy csak unatkozik, vagy éppen ellenkezőleg: a túl sok információ ingerültté tette, esetleg túl sok kudarcélmény érte őt aznap.

Nem hiányzik a könyvespolcáról?
A kisbaba működése