Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A XI. kerületet 40 fős önkormányzat irányítja. A mandátumok közül 24 közvetlenül, 16 pedig kompenzációs listáról kerül kiosztásra. 1998-ban a jobboldali pártok szereztek többséget a képviselő-testületben, és Juhos Katalin polgármestert is Fidesz-MDF-FKGP-MDNP szövetség adta.

A képviselő-testület összetétele jelenleg a következő:

jelölő szervezetképviselők száma
Fidesz-MDF-FKGP-MDNP19
MSZP12
SZDSZ4
MIÉP-KDNP3
MSZP-Munkáspárt1
Munkáspárt1

Négy évvel ez előtt, az önkormányzat megválasztása után hosszú ideig nem volt működőképes a testület, mert az alpolgármesterek megválasztását hosszas egyeztetések előzték meg. Végül Szőke László, az MDF, Balázs Piri László, a Fidesz és Mestyanek Ödön, a MIÉP-KDNP képviselője kapott alpolgármesteri kinevezést. Juhos Katalin polgármester szerint a hosszas egyeztetésekre azért volt szükség, hogy megteremtődjenek a hatékony munkavégzés feltételei.

Baloldali előnyt mutattak az áprilisi parlamenti választások. Akkor a kerület három egyéni választókörzetéből kettőben az MSZP, egyben pedig az MDF-Fidesz jelöltje szerzett mandátumot. Egyéniben indult a mostani polgármesterjelöltek közül a szocialista Molnár Gyula, aki a második körben jutott be a parlamentbe.

Molnár 1990-92 között a kerület alpolgármestere volt, de a képviselők 1992-ben felmentették. Két év múlva, az illetékes bíróság ítélete alapján visszahelyezzék alpolgármesteri tisztségébe, de néhány hónap után lemondott, mert nem tudott együttműködni a képviselőtestület tagjaival.

Centrum
Fidesz-MDF-MKDSZ
MIÉP
MSZP
Munkáspárt
SZDSZ
Új Baloldal


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!