Ocsmány új világ

Az ember gyermeke elszalasztja a lehetőséget, hogy az ezredelő Szárnyas fejvadásza legyen, de az év legszebben kivitelezett filmje címet simán viszi, Clive Owenből pedig hihető hétköznapi szuperhőst csinál.

A film kezdete után egy-két perccel Clive Owen megáll egy londoni utcán, és tömény szesszel önti fel papírpohárban szállított feketekávéját. Egy anglicizmussal élve, ezen a ponton én azonnal "megvettem" a filmet: éreztem, hogy innentől mindent elhiszek neki, és vele vagyok. Nem azért, mert sok mindent megtudtunk a figuráról ebből a gesztusból, hanem mert miközben Theo ír kávéját készíti, mi megpillantjuk a háttérben Londont, ahogy 2027-ben fest majd. A világ, amit Alfonso Cuarón rendező és látványtervezői létrehoztak, egyszerűen ellenállhatatlan. Nem próbálják beadni nekünk, hogy húsz év múlva repülő taxikon fogunk közlekedni, robotok adják ránk a kabátot és gondolatátvitellel kommunikálunk egymással. Az ő Londonjuk olyan, mint a mienk, épp csak sokkal lerobbantabb. Szmogszínű, fakón reménytelen világ, amiben van pár olyan kütyü és kocsifajta, amit 2006-ban még nem árulnak.

A Földön már tizennyolc éve nem született gyerek, mert a nők pontosan senki által nem ismert okból meddővé váltak; az emberi civilizáció szép lassan elhal, mint a korhadó fa, amelyikből nem fakad friss hajtás. A világméretű káoszban már csak Angliában áll fenn viszonylagos rend, ahol a kormány kíméletlenül lecsap az illegális bevándorlókra - a metrómegállókban ketrecbe zárva várják elkerülhetetlen sorsukat, a deportálást -, és kellő rémületben tartja ahhoz az embereket, hogy ne szabaduljon el teljesen a pokol. Theóval váratlanul felveszi a kapcsolatot régi szerelme, Julian (Julianne Moore), és arra kéri, segítsen vízumot szerezni egy lány számára. A férfi belesodródik egy helyzetbe, amiről hamarosan kiderül, hogy sokkal nagyobb jelentőségű, mint gondolta volna: a bolygó egyetlen terhes nőjét kell biztos helyre juttatnia. Megkezdődik hát az emberi és földrajzi akadályokkal sűrűn tarkított utazás.

A viszonylag egyszerűen, egy szálon előremenetelő sztorit a gyönyörű látvány tartja életben. 109 percen át szájtátva lehet nézni a jövőbeli Angliát, amit tökéletesen következetesen raktak össze az alkotók, semmilyen disszonáns elem nem zavar be, egy hiba vagy butaság sincs, ami kirántaná a nézőt abból a hitéből, hogy ha kellően elcsesszük a dolgokat, húsz év múlva tényleg így nézhet ki a világ. Emmanuel Lubezki operatőr végig kézikamerával dolgozik, aminek a gyümölcse igazán a katartikus harcjelenetben érik be, amikor az operatőr észrevétlenül haditudósítóba megy át, bevisz minket az akció kellős közepébe, amibe annyira belefeledkezünk, hogy még a lencsére fröccsenő vércseppeket sem érezzük túlzásnak.

Owen mint Theo és Claire-Hope Ashitey mint Kee

Michael Caine mint Jasper

Cuarón szép filmet kerekít Az ember gyermeké-ből, de mégis kartávolságban tartja a nézőt mindvégig. Nagyon profi munkát végez, de nem rakja bele saját magát, bérmunka ez, mint volt tőle a Szép remények és a legutóbbi Harry Potter is; nem érezzük rajta a saját hangot, amit a nem feltétlenül jobb, de személyesebb Anyádat is című filmjén érezhettünk. Elszórakoztat, és bőven megkapjuk tőle, ami egy mozijegy áráért jár, de nem fájdul bele a szívünk, mint egy igazi nagy filmbe - pedig az ígéret benne van, lehetett volna akár az is.

Bujdosó Bori