Aurába mászó, kedves kezek

Fél tízre terveztük az indulást Kapolcsra, tízkor érkezem Beához, a kádból száll ki ajtót nyitni. (Egyszer próbáltam többet késni a randinkról, mint ő, de nem sikerült.) Kikészítve, amiket viszünk: nagy hátizsák, kis bőrönd, kis hátizsák, kis fekete cica.

Bea temperamentumos, lendületes, gyors, lehengerlő nő. Egyik jelzőm se pozitív vagy negatív, nem minősítés, hiszen sokszor hasznos, jó, másoknak zavaró tulajdonságok ezek. Néha a türelem, máskor a türelmetlenség terem rózsát, sőt, a türelmetlenséget egyik ember kitartásnak, másik erős akaratnak vagy motiváltságnak érzékeli.
Beát ritkán láttam lassúnak, mintha legtöbbször akkor is a cica lassította volna le. "De jó lesz megérkezni végre Kapolcsra" - mondja a város szélén, de közben telefonon már azt intézi, hogy Kapolcs záróeseménye után pár órával már hogyan üljön egy repülőn. Úton lenni boldogság?

Miután megérkezünk, majd a faluban sétálunk, dőlnek a köszönések, kedvességek, mosolygó, a személyes térbe lépő, simogató szemű emberek. Látom Beán, hogy a kétszázadik édesaranyos néninek szóló mosoly már erőltetett - ami nekem 190 emberrel hamarabb jönne -, mondja is, hogy egyedül szeretne lenni egy picit. Hihetetlen gyorsan "regenerálódik", fél óra magányt behabzsolva újult erővel fogadja a szeretetet. Figyelve őt azon gondolkodom, miről szólhat nála a megerősítés igényének magas küszöbe, miközben munkájában nem láttam még bizonytalannak. Persze, többször hallottam arról beszélni, hogy volt ilyen korszak, mikor tudta, merre kell menni, de nagyon erős volt az ellenszél (az Egyszáléneken a Megmondók is erről szól), de ez már elmúlt. Eljött és maradt a siker. Minek akkor a sok aurába mászó, kedves kéz?

Re: Aurába mászó, kedves kezek

Kezdem a második felével. Érdekes dolog, sokat írogatok mostanában a saját palyabeaságomról, amit a szögre akasztok, de azért nem küldöm el az embereket. Tök nagy szeretettel jönnek, ez engem igazából nem erősít és nem is gyengít. Volt példa mind a kettőre korábban, amikor nagyon bizonytalan voltam, sokkal bizonytalanabb, mint most, akkor megerősített. Aztán jött az a fázis, mikor elkezdtem ismertté és sikeressé válni. Van olyan, hogy elküldök valakit - nagyon határozott és leegyszerűsített kedvességgel tudom tenni. Nehéz terület, amiről itt írsz. Ma nagyon kedvesen azt mondta nekem egy lány itt a Palya-udvarban, hogy tök jó, hogy itt vagyok tíz napig, mert láthatóvá válik, hogy létezem. Pont azért találtam ki ezt az egész udvart is, hogy kijöjjek egy olyan skizoid állapotból, mikor annyiszor le kell írni egy nap, hogy palyabea, hogy azzal már nem lehet azonosulni nekem sem.

Aztán: a másnak zavaró tulajdonságok gondolata. Igen, sok vagyok. De most már magamnak nem sok. Nem tud gyengíteni vagy hatni rám, ha mást ez zavar, merthogy az az ő története. Tök nagy szeretettel tudom mondani, hogy én ilyen vagyok, elég sokat dolgoztam azon, hogy elfogadjam, hogy ilyen vagyok. Ha másoknak zavaró, az a másikról szól, nem rólam. Hogy úton lenni boldogság? Ezen a nyáron nagyon sokat voltam úton, úgy alakult. Már háromszor voltam a tengernél, de ott én nem azt nyomom, amit itthon. Oda pont kiüresedni megyek. Ott reggel fölkelek, beugrom a vízbe, ülök egy órát a napon, aztán öt órát kávézom a barátnőimmel. Az úton levésben van egy hullámzás, a tengeres szakaszok váltják az itthont.

Re: re: Aurába mászó, kedves kezek

A tengert fogod idehozni vagy Te költözöl oda?

Re: re: re: Aurába mászó, kedves kezek

Ez egy tök jó, kurva jó kérdés. Kezdtem azt érezni két hete, a Lánchídon átsétálva, hogy Pesten is kezdek már úgy sétálgatni, azzal a mozdulattal, azzal a könnyebbséggel, mint a tengernél. A tengernél van egy furcsa áramlás, egyik dolog olyan természetesen történik a másik után, ami alapvetőn azért van, mert kiüresedsz, nem rohangálsz egyik helyről a másikra, nem kell megcsinálnod ezt meg azt, ettől lesz egy más fajta flow. Ezt itthon is el tudom érni, persze ehhez kicsit az kellene, hogy ne dolgozzak annyit. Abszolút azt szeretném, hogy én hozzam ide a tengert és néha meg én menjek.