Kétszer negyedszázad Fabric - hallgass és nyerj Death in Vegast, High Contrastot és Carl Craiget!

A londoni megaklub, a Fabric mint label mindig is előremutató kiadványairól volt híres. Mostanára a két párhuzamosan futó mixsorozat, a Fabric és a Fabriclive is elérkezett negyedszázadik megjelenéséhez, ami így már ötven ütős Fabric-anyag. Jubileumi összeállításunkban a Death in Vegas négynegyeddel bolondított "élőzenéjét", a High Contrast minőségi dobbasszusát és Crl Craig ütős technóját vettük górcső alá. Hallgasd mixeiket, nyerd meg cédéiket!

A Death in Vegas duó még a jó tíz évvel ezelőtti, régi szép bigbeates időkben formálódott, ám mint látjuk s halljuk, messze túlélte azokat. Richard Fearless, aki amúgy Afrikában született, a jelentős dj-khez/producerekhez, továbbá sokmillió embertársához hasonlóan már gyermekkorától érdekelődött a zene iránt - a legendárium szerint előbb a Stooges, meg a Velvet Underground jött be a kis Richardnak, azután még tinédzserként, az egykori New Musical Express-szerző Barbara Allen-révén hamar megismerkedett a chicagói house meg a detroiti techno sajátos szépségeivel.

Mondhatnánk: íme, máris egyben a Death in Vegas zenéjének kettős forrása, de előbb még jöhet a stílusok szempontjából abszolút freestyle dj-karrier. A szenvedelybeteg zenegyűjtőkhöz hasonlóan Fearless is lemezboltos munkát szerez magának, meg saját estét a Job klubban - olyan vendégek társaságában, mint Derrick May, Dave Angel, Andrew Weatherall vagy a Chemical Brothers, mindezt alapvetően amatőr körülmények között, otthonról hozott, garantáltan nem dj-barát hificuccokon. Azután jött a legendás Heavenly Social-időszak, részben az imént említettek, plusz Jon Carter és Derek Dahlarge társaságában, ami azért nyilván a májat és a vesét is igénybe vehette.

Közben még Dead Elvis néven publikálja első felvételét (az utóbb Jon Carter által is remixelt) Opium Shuffle-t, majd a Presley-rajongók dühödt morgására való tekintettel már Death in Vegas néven folytatja: Steve Hellier-vel együtt készítik el első, csak azért is Dead Elvis-re keresztelt lemezüket, rajta olyan számokkal, mint a Twist and Crawl, a Dirt, vagy az abszolút paryisláger Rocco - az utóbbi maga a tökéletes dance-rock-fúzió, melynek gitár- és basszustémáját nem felejti, aki egyszer már táncolt rá őrjöngve.

A rock és az elektronikus zene fúzióján alapszik Fearlessék következő két albuma is: az immár Tim Holmesszal közösen kikevert 1999-es The Contino Sessions-ön a Primal Scream-es Bobby Gillespie, no és Iggy Pop is közreműködött - speciel az ő számát, az Aishá-t akkoriban szarrá játszották a zenecsatornák, hála a hatásvadász klipnek (vörös ruhás nő menekül és sikoltozik).

A 2002-es Scorpio Rising-on már felfedezhetjük Paul Wellert és Liam Gallaghert is: mi több, egy ideig úgy tűnt, hogy ők lesznek az új Oasis-lemez producerei, ám a közös munkájuk végül befejezetlen maradt. Ezek után vendégművészek s úgyszólván vokalisták nélkül készítették el negyedik albumukat, mely a Satan's Circus névre hallgat - az inspiráció ezúttal sokkal inkább a korai német Krautrock, a hetvenes évek elektronikus zenéje, a Kraftwerk vagy éppen a (speciel véletlenül brit) Cabaret Voltaire felől érkezett.

Mindez már csak azért is lényeges, mivel a Death in Vegas duó (sejthetően leginkább Richard Fearless) által összerakott Fabriclive 23 mix is jórészt a korai elektronikus zenéket helyezi középpontba, hozzájuk csapva néhány kortárs minimalistát - no és persze saját munkáikat: közöttük számos exkluzív, egyelőre csak itt fellelhető DIV-szerzeményt.

Puttyogós elektro-, minimál-, deep-, és techhouse-számok simulnak egymáshoz, alkalmanként diszkrét vagy nagyon is pregnáns savazás töri át a monoton, szögelős zenei textúrát: szigorú négynegyedet hallunk több mint egy órán át, de a számokban és a váltásokban van annyi játék, hogy ne unjuk el a szettet.

-minek-