Daddy G a Massive Attack-ből: "Minden a basszusról szól"

A neves !K7 kiadó még nevesebb DJ Kicks sorozatának legutóbbi darabját a Massive Attack egyik tagja, Daddy G állította össze. A Freee Magazin interjújában a sajátos stílusú válogatás számairól és egyéb kedvenceiről beszél.

Forrás: [origo]

Willie Williams?
- Kőkemény klasszikus. Ez a Willie Williams egy dallam a régi punk-időkből, mindig az eszemben van. Meglepődtem, amikor megtudtam, hogy a The Clash is csinált egy változatot, és igazán jó lett. Ez igazából egy klasszikus Studio One-felvétel, azért akartam az egészet a Studio One-nal kezdeni, mert az első zene, amit igazán szerettem, az a régi jamaicai Studio One-zene volt... és egyben tisztelgés Sir Coxsone előtt, aki nemrég hunyt el... és ez nagy dolog, ismerem Andy Horace-t, aki nála kezdte a zenei karrierjét. Szokott történeteket mesélni arról, hogyan tartott Coxsone tehetségkutatót vasárnaponként, és hogy mi történt, amikor Horace megjelent egy napon az udvarában. Ott ültek a stúdió mögött, amikor Coxsone azt mondta neki: "Gyerünk, kissrác, énekelj, hadd halljam a hangodat". Aztán a meghallgatás után azt mondta: "Gyerünk be a stúdióba, írok neked valamit, aztán fel fogjuk venni". Azt hiszem, a között, hogy felfedezték, és hogy felvették a lemezt, két nap telt el. Ez eszméletlen. Minden vasárnap volt egy meghallgatás, ahol a tehetségek énekelhettek, és ha elég jók voltak, olyan emberekkel hozták őket össze, mint Jackie Mittoo és Leroy Simmons, akik a stúdió fő dalszerzői és zenészei voltak.

Ha már az imént Trickyt említetted...
- A Massive Attack alatt Tricky döntött úgy, hogy megy és csinálja a saját dolgát. Mi azt mondtuk, "rendben, Tricks, akkor menj hát ". De soha nem gondoltuk, hogy meg tudja csinálni. De az Aftermath azoknak a zenéknek az egyike, amelyek mindig benne vannak a táskámban. Éppen rendezgettem a lemezeim, amikor megtaláltam néhány évvel ezelőtt, és azóta nem vettem ki a táskámból. Pedig korábban nem vettem észre, hogy Tricky hatalmas tehetség. Csak néha a legnegatívabb irányba hagyja menni az energiáit.

Mi a helyzet a Massive Attack-remixekkel?
- Ez vicces dolog, mert az utolsó két remix a kilencvenes évek végén készült. Abban az időben nagyon sok mixet csináltunk. Most már évek óta nem, legalábbis jókat nem. Azt hiszem, az emberek úgy gondolják, túl drágák vagyunk, mert nem kapunk túl sok felkérést, de igazán élvezet volt megcsinálni ezeket a trackeket, mert rengeteg világzenei remixre kértek fel minket. Elhoztunk embereket különféle országokból, és adtunk hozzá egy kis finomságot.

Milyen volt Nusrat Fateh Ali Khannal dolgozni?
- Félelmetes. Ő volt a legnépszerűbb kewali énekes. Az ilyen felvételek nagy részét nehezen lehet csak fellelni, nem túl gyakoriak. Az emberek általában nem tudják, hogy mi csináltuk ezt a mixet, egy szűkebb kört kivéve.

Aztán jött a Les Negresses Vertes...
- Igen, és azt hiszem, ezzel is rendes munkát végeztünk. A Virginen keresztül ment az egész, de ezeket a remixeket újból felvettük. Peter Gabriel stúdiójában csináltuk, amely nagyszerű hely. A Karmacoma pedig Nápolyban készült. Ezt egy Rino nevű almamegrettai sráccal csináltuk. 3D barátja volt, vagyis inkább a miénk, és azért mentünk Nápolyba, hogy 3D ősei előtt tisztelegjünk. Ő onnan származik, fel is töltődött Nápoly atmoszférájával, Rino pedig hozzáadta az egész nápolyi énekkart, ami briliáns volt. Aztán szétszedtük az egészet, egy Ben Young nevű sráccal remixeltük, és a track nagy részét újra megcsináltuk.

És a Badmarsh & Shri?
- Jammy volt az első srác, aki elektronikus reggae-t jelentetett meg, az Under Me Sleng Teng-et. Én mindig is szerettem Badmarsht és Shrit, ismerem őket, de nem a barátaim igazán. Tetszett a track, és ez egy kiadatlan változat. Nem tudom, hallottad-e az eredetit az albumon, de teljesen más. Ezt csak elküldte nekem valaki, remixelték ezt az igazán őrült zenét, amit addig is szerettem, de egy régi jamaikai ritmussal, és azt gondoltam, ez igazán okos, jók az ilyen bootleges cuccok.

Tényleg, mit gondolsz az aktuális bootlegekről?
- Hogy őszinte legyek, csak néhányat tartok igazán nagyra. Az eredeti koncepcióm ehhez az albumhoz az volt, hogy csinálok egy bootleg-mixalbumot, mert ezeket gyűjtöm. Szeretem a bootlegeket, mash-upokat, régi ritmusos darabokra húzott akapellákkal. Nagyon csavarosnak találom ezeket. De amikor beszéltem a !K7-esekkel, azt mondták, ez aknamező, ne menjek rá. Akkor taktikát váltottam, és azt találtam ki, egyszerűen felteszek egy kortalan válogatást azokból a lemezekből, amelyeket tényleg jónak gondolok, és bármikor meghallgathatóak, de elvisznek egy kis hullámvasútra a zenei területek között. A régi akapellák az új ritmusokon tartják frissen az egészet. Még mindig van egy halom felvétel, ahol hallani azt a nyolcvanas évekbeli hangzást, amikor ezeket meghallom, azt mondom: "ó, ne, ezt mégegyszer ne ". Azokat a zenéket játszottuk, el tudod képzelni, milyen, amikor a Mantronix-félékről másolatokat csinálnak?

Barrington Levy?
- Ez csak egy régi dancehall-lemez, amire emlékeztem. Amikor hallottam, azt mondtam, hú, ez még a dancehall hajnala volt, nagyon korai felvétel. Mostanra a dancehall nagy lett, de egy kicsit elvesztette az irányát. A reggae nem fog meghalni, mint olyan, az emberek egyszerűen úgy gondolják, mindig lesz új hallgatóság, aki meg fogja ismerni. Németországban például masszív a reggae-szcéna, sőt Japánban is. Van egy német csapat, a Seed, olyan, mint a UB40, de ők a legeredetibb jamaicai reggae-banda, amit hallottam ezen a földtekén. Együtt dolgoznak néhány német nyugat-indiaival. Alapvetően németek, de döbbenetes, amikor játszanak. És van jamaicai közönségük is, ami elég furcsa.

Foxy Brown?
- Ez egy az egyben az, amiben én is benne vagyok, a reggae általá inspirált dolgok. Szeretem, ahogy keresztezi a hiphopot a régi 54-46 Was My Number Toots and The Maytals dallal. Ez igazán okos húzás. A régi reggae-t még mindig használják a kortárs hiphopban, és ez az, amit mi is csináltunk évekkel ezelőtt.