Az egy szem magyar zenetévé nem először óvja klipletiltással a magyar tinédzserek szellemi épségét: az adó már több klipet nem volt hajlandó játszani arra hivatkozva, hogy műsorait leginkább tinédzserek nézik. Legutóbb Kozma Orsi erotikus tartalmú klipjének megvétózása miatt alakult ki kisebb purparlé, ám ez a film persze a magyar médiahatóságnál, az Országos Rádió- és Televíziótestületnél (ORTT) is kiverte a biztosítékot.
Mostanában a Mayday-videók sem születnek szerencsés csillagzat alatt. Tavaly a Hooligans-énekes Csipa a tervekkel ellentétben nem vehetett részt a forgatáson, mert kiadója nem egyezett bele, hogy egy technoklipben pózoljon.
A mostani probléma abból fakad, hogy Mayday kicsit politizál, de legalábbis mondani próbál valamit a közéletünkről. Így van ez már tizenöt éve és világszerte: mindig valami aktuális kulturális vagy politikai üzenetet hordoz a rendezvény, és ezt erősíti annak kommunikációja. Két évvel ezelőtt például az uniós csatlakozásunkat támogatta a Password Europe; idén pedig a választásokra utaló Power Recycling, azaz A hatalom újraosztása a jelszó.
Ugyancsak ehhez a politikai mondanivalóhoz kapcsolódik a klip, mely idén is a Collins&Behnam zenei közreműködésével, valamint a The Freestylers mc-jének, Sir Realnek a főszereplésével készült. Sir Real kampányol, plakátokat ragaszt, beszédeket mond, két párt versenyét mutatja be. A vitatott képsorokon, a videó végén pedig baseballütővel hagy helyben egy szónokló politikust, akit szintén ő maga alakít.
"A klip öncélúan erőszakos, félelmet keltő, tiltott önkényuralmi jelképekre emlékeztető formák jelennek meg benne, egyértelműen politikai összefüggésben, ami egyébként sem, de különösen a választási kampány alatt nem vállalható fel" - vélekedik Lengyel Attila, a zenetévé programigazgatója.
"A klippel nem azt akartuk elérni, hogy erőszakra buzdítsunk bárkit vagy hogy félelmet keltsünk. A jelenleg folyó politikai kampányt azonban túl durvának érezzük, a pártok és híveik sajnos nem riadnak vissza erőszakos, törvényellenes megoldásoktól sem. Mi éppen ez ellen szeretnénk felemelni a szavunkat, kifejezni egyet nem értésünket. Megértjük és elfogadjuk azonban a Viva szempontjait is, döntésüket felelősnek és megfontoltnak tartjuk. Mindemellett úgy gondoljuk, hogy napjaink híradói jóval több erőszakot, brutalitást közvetítenek, mint a Power Recycling kisfilmje" - reagált a történtekre Maros Róbert, a Mayday magyarországi licenctulajdonosa.
Sir Real szónokol a klip egy filmkockáján
A videót egyébként mindenki megnézheti - ha a Viván nem is, de a magyar Mayday oldalán. A jövő hét végi, március tizennyolcadikai megapartyn, este hat és másnap délelőtt tíz között a Papp László Sportarénában pedig élőben is átérezheti, mit gondolnak a Mayday-szervezők és -fellépők a politikáról.