Rakétakilövő és boatparty - hétvégi partyajánló

Vágólapra másolva!
Míg Budapestnek meg kell elégednie a breakhous-zal és a dobbasszussal, vagyis Switch-csel és Ctrl Z-vel, valamint a nujazzes olasz Nicola Contéval, addig vidéken folytatódik a nyári fesztiválsorozat. A hétvégén a Hegyalja és egy hiphopfeszt van soron, előbbi a brit Dub Pistolsszal, Freestylersszel, Freqnastyval. A siófoki Palace a pár éve dj-vé avanzsált Boy George-ot, míg a szántódi révtől induló Boaparty a kanadai Sultant várja. A hagyományos garancsi bulin a drum'n'basses Ink és a goás Suria lép föl, a közelben, a börzsönyi goapartyn pedig a Blue Planet Corporation zenél.
Vágólapra másolva!

E hétvégére is jut egy össznépi, stílushatárokon átgázoló és így nagy érdeklődésre számot tartó hepaj. Ehhez Tokaj-Rakamaz környékére kell vonulni, mondjuk, hogy a break-istenségként tisztelt Dub Pistolst és Freestylerst láthassuk egymás után a nagyszínpadon. Még ugyanezen az estén lép föl a hasonló stílusba és státuszba helyezhető Freqnasty is dj-szettjével. És akkor a dárenbézsztár Roni Size, a Radio Salve, vagy Paul Woolford nevét meg sem említettük.

Gyomaendrődön hiphopspecifikus a feszt. Íme, a hétvége külföldi szájtépői és bakelitnyúzói a teljesség igénye nélkül: Canibus és Afu-ra az Államokból, Marc Hype és Jim Dunloop Németországból, valamint dj Tigerstyle és Wandan az Egyesült Királyságból. A magyar szószátyárok között pedig ott lesznek Akkezdetphiai, Bobakrome, illetve dj Györemix is.

Meglepő módon Budapesten szegényesebb a hétvégi program. Hetek óta biztos pontnak számít a Mokka Cuka, a pénteki break ezúttal house-zal vegyül a Hajógyári-szigeten, tehát a United Colors of House újabb különkiadással jelentkezik. A brit vendég ezúttal a Freerange embere, Switch lesz. De a rezidenseket (Beta, Erká, Marvin) a Chi-főnök Kevin is megtiszteli játékával. Szombaton aztán a Rewind Summer Special újabb etapja következik, Palotai és Cadik meghívását most a brit Ctrl Z fogadta el. Így ők hárman ontanak dobbasszust vasárnap hajnalig.

Folytatódik az egész júliust átszelő Electronic Beats is az A38 hajón. E hétvégén a fókuszba helyezett zenei stílus a nujazz, a kulcsember pedig Nicola Conte. Az olasz pénteken dj-szettel kedveskedik, szombaton pedig zenekarával, a Jazz Combóval muzsikál. Az első napon Barabás Lőrinc és az Uptown Felaz djs, a másodikon pedig Keyser és Shuriken képviseli a hazai erőket.

Felpezsdül a Balaton környéke is a hétvégére. A hogyományos Boat Party például a Balatonon ring. Erre az alakalomra ismét sikerült hazánkba csábítani a kanadai proghouse Sultanját, de kever Tommyboy és Clark is.

Úgy látszik, a nyolcvanas évekbeli androgün popsztárt, Boy George-ot idén már Magyarországon is sikerült dj-ként fölfedezni. A június eleji Pecsa-beli fellépése után a siófoki Palace-ba látogat szombat este az érdemdús angol. A magyar fellépők között ott lesz a határokon túl is ismert Karányi Dani, az itthon népszerű Hamvai PG és a Siófokon elismert rezidensek: Toto Jr. és Lukácsy.

Forrás: [origo]
Switch

Az egy évben egyszer bulit rendező Avatar, hagyományaihoz hűen, egy goaklasszikust hoz a Börzsönybe. A Blue Planet Corporation neve, mint ahogy a zenéje is, boldogságot sugall. A szcéna ismert előadói mellett (Turbopausa, Oleg, Jirzij stb.) mellett Beta és Marvin is játszik a bulin.

Ennél is stílusközibb lesz a tizedik Garancsi-tavi party, amelyet immár másodszor a tinnyei Rakétakilövő Bázisnál rendeznek Ez a buli még a klasszikus Frankhegy-Törökbálint-Kopaszi-gát vonulathoz tartozik, ezért lesz drum'n'bass a metalheadzes Inkkel, goa-psy a portugál Suriával, minimal Nagával és Betával, továbbá techno, reggae és ska.

Még több buli és egyéb infók a Partytárban!

Peter Poppara

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!