Születésnapos Földtánc - humanitárius party a Bakonyban

Vágólapra másolva!
Idén tizedik születésnapját ünnepli az Earthdance, azaz a világ legnagyobb szimultán zenei rendezvénye, melynek közösségébe néhány éve Magyarország is bekapcsolódott. A magyar Earthdance mostanra kétnapos fesztivállá nőtte ki magát: idén a Bakony hegyei között, Zircen tartják, rengeteg magyar és jó néhány külföldi jótékony fellépésével, folyamatos zenével, jógasátorral, és úgy tűnik, szerencsés késő nyári időjárással, szeptember tizenötödike és tizenhetedike között, azaz most péntektől vasárnapig.
Vágólapra másolva!

Az Earthdance ötlete 1996-ban pattant ki egy Chris Decker nevű zenész fejéből. A célja az volt, hogy az egész világ jóérzésű fiataljait (és öregjeit) a zene és tánc segítségével egy éjszaka, illetve a néhány perces himnusz erejéig lélekben egyesítse a nagy közös célok: a béke és emberség jegyében.

Az Earthdance a New York-i kluboktól a brazíliai őserdei partykig mindenütt szeretetre, békére és humanitárius segítségre tanít: Mahatma Gandhi, Bob Marley vagy éppen a dalai láma üzeneteit közvetítve.

A '96-os kezdés óta az Earthdance a világ legnagyobb szimultán zenei rendezvénye lett. Ami tizennyolc ország huszonkét városának részvételével kezdődött, 2005-re ötven ország háromszázhatvan városának hálózatává nőtte ki magát.

Az alapvetően elektronikus zenei szcénából indult kezdeményezés az eltelt évek alatt a legkülönfélébb zenei stílusok rendezvényeit vonta be, a világzenétől a dzsesszen keresztül a hiphopig vagy reggae-ig.

A rendezvény középpontjában egy mindenütt ugyanakkor felhangzó és kifejezetten erre az alkalomra komponált himnusz-imádság, azaz a Prayer for Peace áll, mely itthon magyar idő szerint szombat éjjel egy órakor csendül majd föl, hogy "lélekben összekösse a világ legkülönfélébb részein táncolókat".

Aki nem tud személyesen megjelenni valamelyik helyszínen, az az interneten élő közvetítést követhet nyomon többek közt Sydney-ből, Amszterdamból, Miamiból.

A sportcsarnokos koncertektől a kisebb klubesteken és elektronikus zenei partykon keresztül egészen a privát házibulikig, bármilyen rendezvény szervezője bekapcsolódhat az Earthdance hálózatába, ha ezen a napon a béke és összefogás jegyében hajlandó pénzt, időt és energiát nem kímélve a szimultán esemény részese lenni.

Az egyszerű szabályok között csupán annyi megkötés van, hogy a rendezvény bevételének legalább felét valamely karitatív célra kell felhasználni. A magyarországi Earthdance idén második alkalommal ajánlotta föl teljes bevételét a Bethesda Gyermekkórház javára.

Az első magyar eseményt egyébként rögtön indulása után, 1997-ben megrendezték az egykori Remizben (az akkor még ismeretlen francia Jaia fellépésével), de a kezdeményezésnek akkor nem lett folytatása. Később, 2002-ben a Cosmicord psytrance-szervező csapat vette föl a fonalat, ők azóta minden évben szerveznek Earthdance-t kisebb-nagyobb szervezői segítségekkel. A Loading Zone után a Shams és a Maitreya csapata is bekapcsolódott, az idei, negyedik magyar Földtánc hátterében tehát már ez az egyre bővülő összefogás áll.

Idén első alkalommal lesz kétnapos a rendezvény itthon - ez a tendencia egyébként világszinten is megfigyelhető, Brazíliában például majd' egyhetes psy-fesztivált hoznak össze a szervezők, igen impozáns fellépőlistával. A hazai felhozatal sem elhanyagolható, a lágy, dallamos psytrance kedvelői körében egyre nagyobb elismertséget kivívó szerb Prosper és német Galactika jön el hozzánk egy-egy live-szett erejéig - mindketten nemrég megjelent szerzői albumukat mutatják be.

Forrás: [origo]
Earthdance az új-zélandi Christchurchben

Ahogy a külföldi fellépők, úgy a többi, fesztiválon fellépő művész is lemondott a gázsijáról, így összesen kilenc liveact és számtalan lemezlovas örvendezteti meg most hétvégén a karitatív kedvükben lévő psy-arcokat a Bakony egyik legszebb részén, Zircen.

Forrás: [origo]
Earthdance az ausztráliai Melbourne-ben

A különleges dekorációjáról híres Mayahuel chill-sátor mellett egy másik, jógának dedikált egység is áll majd a völgyben. A Sahaja jóga módszerét népszerűsítő társaság ausztrál jógiktól hallott az eseményről (akik hazájukban szintén részt vesznek szombaton az Earthdance-en), és kis kutatómunka után ők maguk találtak rá a magyar szervezőcsapatra.

Forrás: [origo]
Earthdance-esek Córdobában, Argentínában

A belépőjegy megvásárlásával tehát mindenki hozzátehet egy keveset a Bethesda Gyermekkórház felszereltségének javításához, amellett, hogy a nemzetközi psytrance-élet két aktuális üdvöskéjének exkluzív lemezbemutató szettjét is meghallgathatja. A belépőjegy ára péntekre kettőezer, szombatra kettőezer-ötszáz, egész hétvégére pedig háromezer-ötszáz forint.

HZs

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!