A világ legjobb dj-je másfél év után újra Budapesten

Vágólapra másolva!
Paul van Dyk, az augusztusban megjelenő új albumának lemezbemutató világturnéja keretében szeptember 15-én, közel másfél év után ismét Magyarországra látogat, ráadásul ugyanarra a helyszínre, a budapesti Syma Csarnokba. A Trancetream előzetese.
Vágólapra másolva!

A Grammy-díjas, világszerte ismert és elismert dj és producer 2005 után 2006-ban is megnyerte a világ legjobb lemezlovasa díjat a mértékadó Dj Mag-szavazáson, valamint besöpört még többek között négy International Dance Music Awards címet is. Övé lett a Politics of Dancing 2 lemeze révén a legjobb válogatásalbumnak járó elismerés, mindemellett őt választották a legjobb producernek, a legjobb globális dj-nek és az övé lett a legjobb szám is a maga kategóriájában.

Paul van Dykot az egyik legszorgalmasabb dj-ként tartják számon, teltházas turnéi az összes kontinenst átszelik, fellép a jelentősebb fesztiválokon és kimagaslóan sikeres produceri teljesítménnyel bír. Paul, akinek több mint hárommillió lemeze kelt el világszerte, minden évben tizenhat alkalommal utazza körbe a földet. Csupán a 2007-es évben olyan híres számokat remixelt, mint a Depeche Mode Martyr-ja, illetve Justin Timberlake What Goes Around című felvétele.

Zenei tevékenysége mellett Paul életében mindig nagy szerepet kapott a politika és a szociális igazságosság ügye is. Több más jótékonysági ténykedése mellett a gyermekek támogatására alapítványt működtet az indiai Bombay-ban, nemrég pedig a berlini szegény gyermekek megsegítéséért létrehozott Ruckenwind segélyszervezettel folytatott munkájáért a Berlin Érdemrendjével jutalmazták.

Most augusztusában Paul van Dyk lendületes, új lemezzel tér vissza. Augusztus 14-én, a Mute records gondozásában jelenik meg régóta várt új szerzői albuma, az In Between, mellyel kapcsolatban Paul úgy érzi, ez az eddigi legszemélyesebb és legerőteljesebb lemeze. Az albumon rengeteg különböző közös munka is szerepel, többek közt olyan hírességekkel, mint a Talking Heads frontembere, David Byrne, a Pussycat Dolls-os Jessica Sutta, a Luminary-tag Ashley Tomberlin, továbbá Alex Morph, Lo Fi Sugar, valamint Ryan Merchant és Wayne Jackson.

Az első single, a White Lies, ami ma jelent meg, ezen a Pussycat Dolls-os Jessica Sutta vokálozik, beleszőve szexi attitűdjét és érzéki hangját, átadva magát az érzelmek varázslatos világának, mely tovább erősíti Paul van Dyk kultikus státuszát a dance zene egyik legjelentősebb művésze és producereként.

Az In Between nagyszabású világkörüli lemezbemutató turné már az album megjelenése előtt elindult és érintette a világ legnagyobb fesztiváljait és leghíresebb klubjait. A szeptember 15-i hazai party - idén is a Deadcode Production szervezésében - a tavalyihoz hasonlóan ízléses és nagyszabású technikai körítéssel fogja tálalni Paul van Dykot magyar rajongóinak.

Idén is a százezer wattos Martin Audio W8L csúcskategóriás hangrendszere fogja biztosítani a tökéletes hangzást, amit lélegzetelállító fényrendszer és egy monumentális lézershow fog kiegészíteni. Paul van Dyk mellett fellép még az osztrák Observer, a magyarok közül Chriss, Kühl és Shane 54 is.

Trancetream

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!