Fénygraffitik a pécsi bástyákon

Vágólapra másolva!
A galériákból az utcára (is) helyezné a művészetet Pécs. A hétvégén az Örökség Fesztivál keretében, a Barbakán-várárok bástyáinak falára vetítve találkozhatnak az érdeklődök Bukovics Andrea képzőművész festményeinek fény-kép változatával.
Vágólapra másolva!

Vigyük a művészetet az utcára! Ezt a célt tűzte ki maga elé a Limelight Fényfestészet, amikor évekkel ezelőtt a street art népszerűsítésének szolgálatába ált - mondta Dávid István, a Limelight Kft vezetője pécsi sajtótájékoztatóján.

"Célunk, hogy a művészetet a hétköznapi ember számára is elérhetővé és befogadhatóvá tegyük. Ezért helyezünk nagy hangsúlyt a fénykivetítési technika képzőművészeti alkalmazásainak népszerűsítésére".

Kérdésünkre, hogy a képek megtekinthetőek-e máskor is, elmondta: ezek egyszeri alkotások, amelyeket Bukovics Andrea festőművésszel közösen hoztak létre, csak erre az alkalomra.

A Barbakán-várárok bástyáinak falaira kivetítendő, rendkívül részletgazdag művek alkotnak majd összefüggő képet. A téma Pécs város történelméhez az évszázadok során kapcsolódó kultúrkörök szimbólumait eleveníti fel, köztük az ókeresztény, a zsidó és az iszlám vallás jelképeit, illetve a magyar, a német, a horvát és a cigány népművészet jellegzetes motívumait.

A sorozat bemutatja a városra és környékére jellemző tevékenységeket is, életre keltve a borászat és a bányászat mesterségeit, illetve utal néhány Zsolnay-mintára is.

A technika nem ismeretlen a magyar közönség előtt. A Limelight Fényfestészet Bukovics Andreával közös projektjei közé tartozik, például, a Parlament nemzeti színekbe csomagolása tavaly október 23-án. Tavaly, karácsonytól szilveszterig pedig a Március 15. teret borította fényfestményekbe a Limelight, Berkes Dóra segítségével.

Forrás: [origo]

A látványterv

A pécsi Örökség Fesztiválon szeptember 13. és 23. között, a fényfestés mellett természetesen koncertek is lesznek. Fellép majd többek között az UniCum Laude Énekegyüttes, a Fúzió Group, a Golestan, Horváth Kornél és Alegre Correa, valamint a Barabás Lőrinc Eklektric.

Kozma Péter, régebben Dávid Istvánnal és Berkes Dórával is együtt dolgozó fényfestő is szervezett kiállítást Pécsre, a nyár elejére, ám ez későbbre tolódott: alkotásai szeptember utolsó hétvégéjén, Budapesten, a Vajdahunyad Várnál szervezett kiállításon lesznek megtekinthetők.

party.[origo].hu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!