Nem dőlt ki a csarnok fala - több mint tízezren a Mayday-en

Három év, három helyszín. 2005-ben még a Hungexpón, tavaly már a Budapest Sportarénában, idén meg a Syma Csarnokban gyűltek össze a technoid stílusok hívei a Mayday-re - idén több mint tízezren.

Ha valamiért, hát azért biztosan mindig imádkoznak a partyszervezők, hogy a rendezvényük napján ne legyen eső. A bizonytalanokat (értsd: belépőjeggyel még nem rendelkezőket) ugyanis sokszor otthon tartja a nem kívánt égi áldás.

A New Euphoria szlogennel (alcímmel) meghirdetett idei Mayday-t az időjárás nem fogadta kegyeibe, hétfő este bizony alaposan rákezdett az eső, este tíz körül érünk az új helyszín, a Syma Csarnok környékére, és azonnal találunk parkolóhelyet közvetlenül az épület mellett. Ilyesmi szokott a legritkábban történni, meg is ijedünk, hogy tán senki nem jött bulizni?

A csarnokba belépve aztán megkönnyebbülünk, a tömeg első ránézésre nemhogy kicsi, hanem hatalmas, éppen hogy úgy tűnik, mintha sokan az eső elől is behúzódtak volna táncolni egy csöppet. Az egyes számú ruhatár már tele, hátraküldenek a még szinte üres ketteshez, a sor óriási, mintha a fél város itt lenne. A 3446-os bilétát kapjuk, nyugtázzuk hát, hogy tényleg vagyunk bőven, és a tömeg még hízik is, éjfélig folyamatosan érkeznek.

Idén három színpadot állítottak fel, a bejárat a Viva-féle főszínpadhoz vezet, közvetlenül mögötte a hardtechnósok paradicsoma kapott helyet. A csűrdöngölős helyszínektől kicsit elszeparálva húzták fel az inkább levezetésre alkalmas progresszív színpadot, ennek megfelelően éjfélkor még szinte üres a terem, hajnali három felé viszont egyre többen vannak.

Tény, hogy az idei Mayday-ről a fellépőkön és a jegyárakon kívül nem sok minden derült ki előre, a hivatalos honlapon például még hétfőn sem írtak semmit arról, hogy akkor pontosan ki, mikor és hol lép fel.

Mi is kutakodni kezdünk, hátha elrejtettek az időbeosztásról valami infót, elsőre ugyan - sokakhoz hasonlóan - simán elmentünk mellette, de a bejárat melleti falra celluxozva végül megtaláljuk a sima fehér lapra nyomtatott hivatalos lineupot. Hogy sokan nem találkoztak ezzel a papírral, azt jól jelzi, hogy tíz percen belül hárman kérdezik tőlünk a nagyszínpadnál, hogy éppen ki is játszik.

Persze szinte tökmindegy is ki kever, ha a hangulat megfelelő, e tekintetben pedig nem lehet okunk panaszra. Oldott, már-már eufórikus a hangulat, ha nagyon, irritálóan érzelgősek akarnánk lenni, azt is írhatnánk, hogy a basszus ütemére dobban minden szív a csarnokban. Nem rossz a fénytechnika sem, csak az épület sajátosságai miatt nehezen érvényesülnek a lézerek, de ez nem zavar senkit, hiszen ettől legalább olyan "hungexpós" a hangulat. Csak épp a Symának nem akar kidőlni az oldala egy-két keményebb ütemre.

A nagyszínpadon éjfélkor kezd minden Mayday-ek kötelező szereplője, a baseballsapkás Westbam, aki a szokásos elektrósabb vonallal nyit, de aztán felpörgeti a tempót. A mindenkori csúcspont, a Members of Mayday húsz perce ezúttal kicsit tán csalódás, nem jönnek a nagy slágerek, évek óta először nem is halljuk az ütemes "Mayday, Mayday!"
kórust.

A következő fellépő az idei kakukktojás, az inkább "diszkós" ATB. Kicsit trance-be hajló szettje nem rossz, a jó Andre állandó pörgésével, integetéseivel és ugrálásával alaposan fel is dobja, de ettől még kilóg a sorból, kicsit idegenül hangzik ezen a helyen.

Pánikolni viszont nem kell, mert érkezik Cristian Varela, és visszatereli a helyes mederbe az este menetét, jól meghúzza a spanyol, nem is bírja senki mozdulatlanul. Közben, hátul Frank Kvitta rakosgatja a hardtechno-korongokat, mi meg elkönyveljük, hogy tényleg ez az igazi Mayday-hangulat. Várjuk tehát 2008-at.

tygge-r