A május elsejei partyk sorát elsőként a zebegényi sípályán rendezett Break Majális nyitja meg délután öt órakor. A fiúknak kétezer, lányoknak ezerötszáz forintos belépő ellenében a varázslő Palotai-fater, és a végzet ifjú asszonya, Ludmilla játékát hallhatjuk, emellett Vodi és Trampó zenél.
Ejrázás
Kis kiadó, hülye névvel, ráadásul francia: Ed Banger. Megjelenésük valósággal felrobbantotta a táncparketteket, és remélhetőleg az A38 padlójával sem tesz kivételt a kiadó két üdvöskéje. Az Ed Banger új értelmet adott a retrónak: klasszikus diszkóeffektek, a kilencvenes évek elejének rave-hangzása, analóg szintik.
Az est egyik sztárja DJ Feadz, aki - noha első EP-jét csak mostanában préselik és csomagolják ízléses gyorséttermi dobozokba - már régi motoros. Első megjelenései az Ellen Allien vezette BPitch Control kiadóhoz kötődnek, az pedig mindenki számára világos, hogy ő csinált Uffie-ból mega-gigasztárt, az ifjú elektrodíva első slágerei az Ő produceri gondosságát dicsérik.
Másik vendégük Kavinsky mester, aki a saját maga által gyártott legenda alapján egy 1986-ban Ferrari Testarossájával szakadékba zuhanó, majd autójával együtt feltámadó elektrószellem komplett mitológiáját építette maga köré. Első lemezét saját bevallása szerint egyetlen Yamaha DX7-essel (a nyolcvanas évek kultikus hangszerével, melyért egyaránt bolondult Dieter Bohlen és Herbie Hancock) készítette el.
A Monkey6 buliján egy igazán kortárs és előremutató kiadó vendégeskedik tehát, mindent elsöprő klubhimnuszoktól finom csemegékig várható mindaz, amit ez a finom ízléssel vezetett label a világnak adott eddig. Rajtuk kívül We Plants Are Happy Plants live, illetve a Kollektiva szentháromsága, Tmx, Fullstereo és Popbitch, valamint Svindler és Bergi duóját hallhatjuk elővételben háromezer, a helyszínen ötszáz forintért drágábban.
Dj Feadz szettje Glasgow-ban
Nyitnikék, csapó egy
A kétnapos, ingyenes Nyitnikék-fesztiválon csütörtökön a kult-gitárosénekesnő Nyeső Mari elbűvölő és kedves szerzeményei után az egykori Jazz+Az-díva, Váczi Eszter kvartettjét hallhatjuk. Eszter azon régi vágyát teljesíti be, hogy akusztikus dzsesszt énekeljen, klasszikus dzsessztrió-kísérettel (zongora, basszus, dob).
Őket az acid-dub-bigbet-drumandbasst ízlésesen rock'n'rollal keverő Carbonfools következik, akiknek több évnyi várakozás után elkészült új albumukról is biztosan játszanak számokat.
Carbonfools: Furilla
Kész kabaré!
A Merlinben a Hello Cabaret című rendezvényen debütál Zságer Balázs és öccse, Ákos legújabb agyszüleménye, a Demon Superior. Renaissance Electronak nevezik, amit csinálnak, a saját számaik mellett kedvenceiket dolgozzák át egyfajta friss, extravagáns attitűddel és posztmodern tánczenét varázsolnak.
Ezen az estén adja majd első koncertjét a londoni magyarokból álló, electro clash formáció, az Ágaskodó Telivérek, és Magyarország kedvenc new wave-indie formációja, az EZ Basic is fellép, a koncertek után pedig Budapest három legnagyobb dj-alakulata (Tesco Disco vs Girls And Mathematics vs Lollipop) csap össze. A jegyár hétszázhetvenhét forint.
Ágaskodó telivérek: Gay Hussar