A válogatást hivatalosan tizennégy órára hirdették meg, ám a kora délutáni verőfényben a stábon, a szórakozóhely személyzetén és néhány szorongó jelentkezőn kívül nem sokan lézengenek. Három óra felé azért elkezdődnek az interjúk, ekkor már a lányok is kezdenek szállingózni, ahogy lassan megy le a nap, egyre többen érkeznek.
Az itt megjelent szépségek számára már nem ez az első megmérettetés, a Playboy felhívására összesen mintegy nyolcvan lány jelentkezett levélben, közülük azonban negyven egyből ki is esett a rostán. Érzékelhető, hogy a zsűri biztos kézzel válogatott, a felvonuló lányok között csak elvétve akad egy-kettő, akin első pillantásra látszik, hogy nem ide való. A zsűri - melyben az új főszerkesztő, Radnai Péter, és Margl Dorka fotóproducer mellett a Playboy hazajáró nyuszija, Bódi Sylvi is helyett kapott - a bemutatkozás után egyből a lényegre, a lányok méreteire kérdez rá.
Meglepő módon azonban nem tudja mindenki csípőből a saját paramétereit, a gyakorlottabbak azonban kapásból vágják a 90-60-90-et vagy legalábbis az ahhoz közel eső centiket. Tévhit, hogy ezek a számok a döntőek, szerepük inkább olyan a válogatáson, mint a beugrókérdésnek az egyetemi vizsgán: ha valaki a Playboy tűrés- és ízléshatárán belül van, jön a következő kérdés, további előnyt azonban nem jelentenek a méretek.
Ismét a zsűri felkészültségét dicséri, hogy senkit sem kell elküldeni amiatt, mert túl kicsi a melle vagy túl széles a csípője. A további szempontok azonban meglepetésként érnek bennünket, hiszen mi minimum húspiacra számítottunk, ahol kilóra mérik a szépséget. Erről azonban szó sincs, a zsűritagok elvétve rákérdeznek még a magasságra, cipőméretre, de ezt is inkább kötelességből, mint valódi kíváncsiságból. Testsúlyukról pedig még formalitásból sem faggatják a lányokat, hiszen az úgyis egyből látszik.