Tar Sándor szelleme

BESZÉLGETÉS

Tar Sándor mottóját a Szürke galamb-ban megfogalmazta: "A pokol pedig a földön van, és életnek hívják." Ez a mondat végül nemcsak szövegeire, hanem saját személyes történetére is érvényesnek bizonyult. A magyar elbeszélő próza egyik klasszikusává érő szerző körül 1999-ben kezdett gyűrűzni a botrány, amikor kiderült, hogy 1978-tól kezdve jelentett barátairól, többek között Kenedi Jánosról. Az író súlyos pszichés problémákkal küzdött, többször kísérelt meg öngyilkosságot. Mint ingázó hősei, úgy járt ki-be az elvonókúrákra. Akkor is éppen a pszichiátrián feküdt, amikor besúgó múltja lelepleződött. Végül 2005. január 30-án találták meg a lakásában holtan. Bár nem öngyilkos lett, hanem tüdőembólia végzett vele, az irodalomtörténetbe bevonuló alakjához valószínűleg ugyanúgy fog hozzátapadni az áldozat toposza - vagy legalábbis a bűn és bűnhődés mítosza -, mint ahogy József Attiláéhoz az öngyilkosság, Radnóti Miklóséhoz a zsidóüldözés. A Tar Sándor kapcsán az erkölcsről és az irodalomról feltehető kérdések egy kort jellemeznek, és csak az idő dönti el, hogy melyiket: az övét vagy a mienket. Az Alexandra Könyvesházban szervezett Szellem-idézés című beszélgetéssorozatban ez alkalommal Tar Sándor ellentmondásos és vitákat gerjesztő alakjára emlékeznek barátai, Morcsányi Géza és Mészáros Sándor.