Milyen furcsa, hogy bár apa és fia gondolataikkal és állandó útkeresésükkel olyan hasonló személyiségeknek tűnnek, nevük éppen ugyanúgy hangzik, és külsőleg is valahogy hasonlítanak, mégsem vér szerinti rokonok: a kicsi kétéves volt, amikor a nagy a családba került. Fura figurák mindketten - ebben is hasonlítanak! -, de másképp. Az egyikük dramaturg, író, a spirituális irodalom neves hazai szerzője, a magyar Coelho, a keleti gondolkodás szószólója, aki a szeretet fontosságát hirdeti, és emellett imád sportolni; a másikuk költő, alternatív zenész, aki megcsinálta a Szigetet, tehát valamiképpen menedzser is, és mellesleg, az ország egyetlen diplomás cirkusz- és varietérendezője.
Mi már leszoktunk róla - egy régebbi dal a Sziámitól |
Most mindkettőjüket egyszerre láthatjuk: apa és fia együtt produkálja magát a színpadon, családias este lesz szó szerint, ráadásul egy kicsit lepusztult, de romjaiban is gyönyörű zsinagógában, a Rumbach Sebestyén utcában. Apa és fia többször dolgozott már együtt, többek között az Isten pénze című musicalt közösen írták a Madáchban, az idősebbik Müller A lélek színpada című drámakötetét a fiatalabbik szerkesztette. Most is együtt lépnek színpadra: Müller Péter szeretetről szőtt gondolatait a Sziámi zenéje oldja fel. "Ismerem a titkos utcáidat, lelkedet és tested rezdüléseit, érzékenységed, magányodat, vadságodat vagy félelmedet - azt, hogy mersz-e szeretni egyáltalán." (Müller Péter: Szeretetkönyv)