Rocklordok királysága

Vágólapra másolva!
KONCERT
Vágólapra másolva!

A dallamos hardrock mai élmezőnyének egyik amerikai képviselője látogat el hozzánk a kalifornai House of Lords banda képében. Az urak a nyolcvanas évek végén álltak össze, és hozzánk már a hetedik, legújabb albumuk, a Come To My Kingdom bemutatóturnéja kapcsán látogatnak el. Hangzásukat a Led Zeppelin és a Queen keresztezéseként lehetne leginkább behatárolni: a zúzós szinforock hatások mellett a hőskorbéli szólók és a hard rock sajátosságai is védjegyei a kaliforniaiaknak. Nevüket még anno a Kiss-tag Gene Simmonstól kapták, utalva zenéjük magasztosságára. A 2004-ben reaktivált nehéz rockerek műfajuk legjobbjai közé tartoznak manapság. Ez már csak azért sem meglepő, mert a tagok korábban olyan zenészek mellett pallérozódtak, mint Ozzy Osbourne, Alice Cooper, vagy éppen a Quite Riot csapata.

Forrás: [origo]

Legutóbbi, World Upside Down című korongjuk bombasiker lett mind a közönség köreiben, mind szakmai berkeken belül, így mostani lemezüket is epekedve várja a publikum. Magyarországi fellépésüknek külön pikantériát ad, hogy a koncertről DVD-felvétel is készül, így mindjárt szereplőivé is válhatunk James Christianék új anyagának. Első osztályú dallamos aréna-rock a műfaj legjobbjainak tálalásában, az Artemovszk 38-as hajó szentélyében.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!