Sting-játékunk nyertesei

Az utóbbi években divatba jött, hogy popsztárok nemcsak a filmiparban, hanem íróként is kipróbálják magukat. Valószínűleg a zeneipar megalomán voltából fakad, hogy a középpontban mindig a zenész áll, keserves küszködése a világgal, a meg nem értettséggel vagy a magánnyal. Az eddigi produktumokat tekintve - valahogy itt még a könyv szót sem érezzük helyénvalónak - félve vettük kezünkbe Sting nemrégiben magyarul is megjelent önéletrajzi visszaemlékezéseit, a Széttört zenét. A Police egykori frontemberével azonban vigyázni kell, s a könyv csak megerősített bennünket abban a hitben, hogy a színpadon vállalt érzékenysége, lírikussága nem felvett allűr, hanem egyszerű őszinteség.

Pedig Sting is csak magáról ír. Pontosabban külső szemlélőként tekint magára, gyermekkorától kezdve egészen addig, mikor a Police már a világhírnév előtt állt. Sting nem törekszik arra, hogy teljes hitelű önéletrajzot adjon magáról, betartva a műfaj íratlan szabályait. Egyszerűen feltárja konfliktusokkal teli gyermekkorát, fiatalkori önkeresését, valamint a zenén - és tagadhatatlan: a Police-on - keresztül véghezvitt önmegvalósítását.

Feltételezi, hogy ez a személyes vallomás érdekli az olvasót, rendelkezik azzal a magabiztossággal, mely elengedhetetlen a sztársághoz. Ugyanakkor fiatalkora eddig rejtett részleteit nem váltja aprópénzre, nem hozakodik elő zaftos pletykákkal és szükségtelenül intim titkokkal.

Visszaemlékezéseiből kiderül, hogy Anglia egyik szegényebb vidékén nőtt fel, édesapja tejesember volt, anyja pedig tehetséges zongorista. Szülei mindketten a rák áldozatai lettek, alig pár hónappal egymás után hunytak el, bár még csak az ötvenes éveikben jártak. Sting egyikük temetésén sem vett részt, ehelyett egy olyan utazásra indult, melynek célja az volt, hogy megértse szülei és azon keresztül saját életét. Könyvében több helyen is ír arról, hogy hisz a szellemekben, és szülei emléke a mai napig kísérti.

Míg édesanyja mint gyönyörű nő él az emlékeiben, addig apjáról festett portréja egy megkeseredett, sanyarú embert ábrázol. Sting szerint apja boldogtalanul vergődött házasságában, az anyagi nélkülözés sztoikussá, beletörődötté tette az évek során. Az énekes mégis kellemes érzéssel gondol azokra az időkre, mikor a hétvégéken segített apjának kihordani a tejesüvegeket: képzeletben már ekkor világ körüli utazásokról, hatalmas vagyonról és hírnévről álmodozott.

Mikor felfedezte, hogy anyja egy másik férfival - férje egyik munkatársával - tart fenn intim kapcsolatot, az érzékeny fiú mélyen megbántódott, de az incidenst sosem emlegette fel szülei előtt.

Szülei elrontott házasságából - melyet Sting egyszerűen csak durva veszekedések és konfliktusok sorozataként említ - egyedül a zene jelentett számára menekülőutat. Mikor apja egyik barátja, Kanadába kivándorolván náluk hagyta gitárját, a kis Gordont rögtön magával ragadta a zene bűvölete.

Az iskolában nemcsak nyurga termetével, hanem magas hangjával is kitűnt a többiek közül, bár egyáltalán nem szeretett a figyelem középpontjában lenni. Iskolaévei legszebb pillanatai között azt említi, mikor angoltanára segítségével felfedezte a könyvek varázslatos világát.

A középiskola után több állást is vállalt, saját bevallása szerint gyakran késett a munkából, és az ebédszüneteket is szabadon értelmezte, végül azonban feladta a harcot az egyhangúsággal, és jelentkezett egy tanárképző főiskolára.

Bár tanulmányait komolyan vette, mindig észben tartotta, hogy igazából zenéléssel szeretne foglalkozni. Könyvében humorral és öniróniával ír azokról az időkről, mikor különböző bandákban bontogatta szárnyait, és természetesen azt is megemlíti, hogy milyen alkalomból kapta a Sting (Fullánk) becenevet.

Mikor Stewart Copeland előállt az ötlettel, hogy közösen megalakítsák a Police-t, Sting nem lelkesedett túlzottan a névért, és a punkzenéért sem volt annyira oda, de véleményét bölcsen megtartotta magának. Sting elmondása szerint a Police igazán akkor találta meg saját hangját, mikor Andy Summers csatlakozott hozzájuk. A Police egykori frontembereként arról is beszámol, hogy mi inspirálta a banda első dalait, és persze arról is számot ad, hogy a rivalizálás és a pénz miatti konfliktusok hogyan változtatták meg az együttest és tagjait.

A könyvből kiderül, hogy Sting nemcsak dalszöveg-, hanem regényíróként is tehetséges, visszaemlékezéseiből sokszor visszaköszön az a lírikus hangvétel, amely dalait is jellemzi. Az elmúlásról szintén gyakran ír - ez a téma számaiban is előfordul -, a könyvet olvasva nem nehéz felismerni, hogy hányatott gyermekkora nagy szerepet játszott melankolikus személyiségének kialakulásában.