Aki iskolai múzeumlátogatásokból emlékszik a Természettudományira, annak tátva marad a szája, mikor belép a szeptember elején átadott új épületrészbe. Nyoma sincs a hatalmas, visszhangzó termeknek, a kórházfehér falaknak és a teremőr nénik szúrós pillantásainak, ha netalántán hallhatóan és láthatóan jól éreznénk magunkat.
Az új épületrészt üvegkupolák fedik, melyeken könnyedén áthatol a természetes fény, megvilágítva a föld alatti átjáróházat. A lépcsőkben csiga alakú ammonitkövek, a falon pedig már jártak a dinoszauruszok, legalábbis a lábnyomok játékosan ezt sejtetik. Palakő padlón jutunk föl az épületbe, ahol egy óriási bálnacsontváz magasodik, majd továbbhaladva egy kis afrikai tóba, akváriumokba és egy korallzátony-imitációba botlunk.
Végül megérkezünk a vasárnap megnyílt időszaki kiállításhoz, a Tollas dinók-hoz. A pár éve Kínában előkerült rendkívüli mennyiségű és épségű őslényleletek 1996-ban az északkelet-kínai Lianoning tartományának egyik lemezeskőzet-bányában fordultak ki a földből. Hamarosan kiderült, nem is "mezei" (a szó szoros értelmében) dinócsontokról van szó, hanem egyenesen tollas dinókról, akik mintegy százhuszonnégy millió éve szálldostak e vidéken.
Ekkor bebizonyosodott, amit már korábban sejtettek (de legalábbis vitatkoztak róla), hogy a madarak a dinoszauruszok leszármazottai. Az évszázados vitában az ezt az álláspontot képviselő tudósoknak érvként mindössze egy Németországban előkerült, harminccentis csontváz volt a kezükben, melyből azóta ugyan előkerült hét, de nem ugyanabból a fajból.
A mai Kína ezen részén akkoriban vulkán, völgy és tó váltotta egymást, gazdagon burjánzó növényzettel és mesebeli állatok garmadájával. A vulkánok persze olykor kitörtek, gázokat eregettek, s ezzel megölték az állatokat. A vulkáni por azonban megőrizte őket az utókornak, hogy aztán egy másik földtörténeti korban kapjanak gusztusos, interaktív múzeumi keretet.