Tartalom:
Nyilván az utókor elvágyódó romantikája teszi, de így egy mondatban a hetvenes évek New Yorkjában pszichiáternek lenni inkább vonzó életútnak tetszik, mintsem kibírhatatlan sorsnak. Pedig Luke Rhinehart elmondhatatlanul szenved: személyes pokla egy mérsékelt kihívásokkal csipkézett szakmai karrier, egy feszes szociális háló (szerető feleség, rajongó gyerekek, rivalizáló barát) és az anyagi biztonság posványa közé ékelődik be, egyszóval éli az öntudatra ébredés küszöbén álló félértelmiségi amerikai férfiak átlagos életét. Mindebből egy kocka segítségével szökik meg, na persze nem azonnal. A saját maga állította szabályok szerint hat papírra vetett opció közül a kocka - azaz a tiszta, kendőzetlen véletlen - segítségével kell választania, Rhinehart azonban nem kicsiben játszik, pszichiáterként és unott magánemberként egyaránt saját személyiségének maradéktalan elpusztítására törekszik. Mire eljut odáig, hogy életének legelemibb mozzanatáról is a kockát kérdezze, ez nagyrészt sikerül is, Rhinehart őszinte meglepődéssel veszi észre, hogy bár ő maga nem halt meg, identitása teljes mértékben megszűnt létezni - furcsa tudatállapot ám ez. Közben azért kockavallást alapít - ne feledjük, Amerikában vagyunk -, és megalázóbbnál megalázóbb helyzetekbe kerül, melyekre persze mindig ott a mentség: egy felsőbb hatalom, a kocka utasítására cselekedett. Rabja lesz tehát a kiszámíthatatlanságnak, amely bizonyos értelemben a korlátlan szabadságot jelenti számára, valójában persze csak az érdek és cél nélküli gátlástalanságot - a megvalósuló anarchiát nehéz az egyénre vonatkoztatva definiálni. Annyit talán épp elég elárulnunk, hogy ötszáz oldalon keresztül nem lehet csak kísérteni a végzetet.
Miért ajánljuk?
A Kockavető-höz hasonló regények esetében mindig félő, hogy a szerző a szokatlan, merész alapötletre építi a könyv egészét, más szóval egy jó regényhelyzetből kiindulva menthetetlenül ponyvát gyárt. Luke Rhinehart azonban egy valódi pszichiáter gondosságával ír: még a legképtelenebb cselekedetek mögött is képes felvázolni az emberi tartalmat, a motivációk, tudat- és lélekállapotok, érzelmi indíttatások és pillanatnyi ingerek bonyolult rendszerét, s ennek köszönhetően meglepődve vesszük észre, hogy karakterei valóságosak, a maguk őrültségében is hitelesek. A regény egyik legjellemzőbb jelenetében a főhősre hat szerepet - a gyöngéd Jézus, az őszinte kockajátékos, a gátlástalan szexmániás, a szótlan idióta, a hazudós kókler és a balos agitátor - oszt a kocka, tízpercenként ezeket kell véletlenszerűen váltogatnia, mindezt a New York-i felső-középosztály bágyadt összejöveteleinek egyikén. Természetesen a parti egy közepes erősségű ámokfutásba torkollik, Rhinehart humorának pedig lételeme a káosz, ha helyzetkomikumról van szó, zabolátlan licitálásba kezd, mindezt olyan szellemes és sziporkázó formában, mely Woody Allen legszebb éveit idézi. Ugyanakkor még ebben a helyzetben is képes végig az olvasó mellett tartani a főhőst, értjük és érezzük az egykori pszichodoki belső rezdüléseit, talán még azonosulni is tudunk a szerepével. A főhős logikája annyira követhetetlen, hogy csak az olvasó képes lépést tartani egymásba csúszó szerepeivel, azaz a könyv felett ülve nekünk megadatik az, ami regénybeli környezetének nem: hogy megértsük beszámíthatatlansága lényegét. Ez az intim viszony pedig feledhetetlen órákat ígér egy olyan személlyel, akiben - ha kényszeresen is - megvan az a mersz, melyre a legtöbben csak mosolyogva szoktunk gondolni.
Megjelent:
A Konkrét Könyvek gondozásában
Ára:
3480 Ft
A káoszelméletről komolyabban:
James Gleick: Káosz - Egy új tudomány születése