Lámpaoltás előtt

Gőgös Gúnár Gedeon, Mosó Masa, Kisvakond, Mikkamakka és Momo: a hetvenes, nyolcvanas években ők voltak az ábrándos gyermekkor első főszereplői. A sokszor harmincnál is több  kiadást megért könyvek most új kiadásban kaphatók, játékos kedvű, gyermeklelkű olvasóink pedig akár a kilenc legismertebb könyvet is megnyerhetik.

Fazekas Anna: Öreg néne őzikéje
A Róna Emy rajzaival illusztrált könyv sikere egyike a legnagyobb rejtélyeknek: annak ellenére, hogy az Öreg néne őzikéje mindössze nyolc oldal hosszú, a Mátraalján élő néni és a pórul járt gida meséje már a huszadik kiadásnál tart. A kedves történet népszerűségét talán a versike fülbemászó dallamossága vagy a pasztellszínű rajzok tiszta, egyszerű világa magyarázza - akárhogy is, a harminchárom négysoros strófa a mai napig megunhatatlan.

Michael Ende: Momo
Összeállításunkból némileg kirí Michael Ende meseregénye, a Momo. Egyrészt már azért is, mert a történetet nem lehet felolvasni az ágy mellett még folytatásokban sem, ennél jóval nagyobb a terjedelme, így ezt már önálló és tartós olvasásra is felkészült gyerekeknek ajánljuk. Másrészt viszont azért is kakukktojás e könyv, mert valójában legalább annyira készült felnőtteknek, mint gyerekeknek.

Ha a klasszikus gyermekkönyvtáros retorikát használjuk, a Momo - Ende művészetének csúcspontjával, a Végtelen történet-tel együtt - olyan könyv, melynek számtalan héja van. Olvasója válogatja, hogy a mesét mennyire hagyja meg mesének, pusztán a történetre koncentrálva, vagy mennyire keresi a tágabban is értelmezhető jelentést, a - horribile dictu - mondanivalót, "átvihető" értelmet.

Momo története egy kisvárosi amfiteátrum romjai között kezdődik. A maszatos arcú, kócos, apró kislányt különös tulajdonsága emeli ki a gyermekek közül: valódi figyelemmel és megértéssel képes hallgatni a hozzá fordulókat. Barátai közül is legjobb barátjának Utcaseprő Beppót és Idegenvezető Gigit tartja, ezt a két egymástól a lehető legtávolabb álló embert. Gigi a romot látogató turistákból él, a gyerekek folyamatosan játszhatnak az amfiteátrumban.

Aztán megjelennek a szürke urak, és sorra üzletet ajánlanak az embereknek. A felesleges idejükre alkusznak, busás nyereséget kínálva hosszú lejárattal. Sorra mindenki üzletfelükké válik, a későbbi jobb idők reményében. Látszólag minden rendben is, de a feleslegesnek gondolt idő eltűntével valahogy mindenki mogorvább és életuntabb lesz, és egyáltalán: mintha minden értelmét vesztené. Mindez csak a gyerekeknek tűnik fel, de egyedül Momónak jut eszébe, hogy valamit tenni is lehetne. A szürke urak körötte is ott ólálkodnak, de Hóra mester, az idő valódi pásztora rátalál a kislányra, és együtt már van remény.

Mihail Pljackovszkij: A sün, akit meg lehetett simogatni
Hápisápit, a kacsát, Csahost, a kutyát, Csíkoskát, a tigrist, és Trikót (bizony), a zebrát és e mesebeli vidék többi lakóját gyakorlatilag nem lehet nem szeretni. A nagyjából ötven, tanulságot is hordozó, tanmesének is könnyen nevezhető történet lazán összefügg, stílusuk egységes, szereplőik itt-ott visszatérnek. Klasszikus szovjet mesekönyvről van szó, mely természetesen oktatva szórakoztat, s tulajdonképpen az emberi társadalom problémáit hozza elő - szerencsére a belé rejtett értékrend a mai napig vállalható.

Merthogy az emberségről, szeretetről, társas együttélésről, vágyakról, egymás segítéséről és a szükség idején tanúsított odafigyelésről alkotott elképzelésünk és elvárásaink elvben legalábbis nem változtak az elmúlt évtizedekben. Ahogyan nem veszítették el élvezhetőségüket a ceruzával és ecsettel készített Szutyejev-képek sem. Valahogy ma is ugyanolyan mozgalmasnak, élettelinek és végtelenül kedvesnek tűnnek, s ezt nem csak a puszta nosztalgia teszi. A szerzőpáros másik nagy klasszikusát, a Vidám mesék című kötetet is bátran merjük ajánlani olvasóinknak.

A Móra kiadó gondozásában jelent meg 2002-ben már hetedik kiadásként, Réz András ötletes fordítása alapján.

Marie-Claude Monchaux: A sehány éves kislány
A sehány éves kislány annak ellenére lehetett alapmű a szocializmusban, hogy Franciaországból érkezett hozzánk. Ennek megfelelően rajzai, hozzáállása jóval légiesebb és könnyedebb volt, mint a kor szellemében készült felvilágosító könyvek.

Merthogy A sehány éves kislány valójában felvilágosító kötet, a klasszikusan legnehezebb problémák közé sorolt "hogyan is születik a gyerek?" kérdés megválaszolásában segédkezik nekünk. Tegyük hozzá: a legkényesebb részletre, vagyis a "de hogyan kerül a baba a néni hasába?" kezdetű kérdéssorra ez a könyv sem tér ki. (Erre a Peti, Ida és Picuri című, a svéd Fagerström-Hansson szerzőpáros jegyezte kötetet ajánljuk.)

Ami valóban különlegessé teszi, azok a porkrétával készült illusztrációk, az egybefüggő szövegek nélkül a könyv akár albumnak is felfogható. A már említett éterisége, múlhatatlan szépsége és emelkedettsége pedig segít eloszlatni azon félelmünket, hogy nemzettünk első benyomásai hatására túlságos barbársággal fog közeledni a szexualitás és a születés varázslatához. Első közepére már egyedül is végig tudja olvasni gyermekünk, addigra persze jó eséllyel már pornófilmbe is belefutott a tévében.