A forradalom töredékei

Vágólapra másolva!
Az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulója kapcsán szokatlanul felélénkült a könyvpiac: szinte képtelenség tájékozódni a témával foglalkozó könyvek között. A teljesség igénye nélkül összeválogattunk nyolc egymástól teljesen különböző munkát - összeállításunkban emigrációból írt értelmezés ugyanúgy szerepel, mint '56-os útikönyv, gyermeknapló, a forradalom után közvetlenül megjelent tanulmány, vagy éppen rendhagyó módon DVD-lemez, korabeli hang és képanyaggal. A választékot szemlélve elmondhatjuk, hogy a forradalom ma már szinte teljes egészében megismerhető - valóban csak rajtunk múlik, hogy mennyire ásunk mélyre a nem is olyan távoli múltban.
Vágólapra másolva!

Tartalom:
A Noran novellák-sorozata mindenképpen az elmúlt évek magyar könyvkiadásának egyik említésre méltó fejleménye. A már vagy negyven kötetnél járó, a század első felének valószínűleg megismételhetetlenül bőséges novellatermését tematikus rendbe szedő kötetek már éppen kezdtek kifulladni, amikor megjelent ez az 1956-os válogatás: a sorozat kilépett a Nyugat fémjelezte korszak hangulati határaiból, s így ez a kötet ebbe a fontos sorozatba is frissességet hozott.

Persze nem a sorozat sorsa a lényeg, hanem 1956. Iszonyú nehéz viszonyulni a közelmúlt történelméhez: ha valaki átélte, azért, mert személyes sorsa alakulása befolyásolja a történelmi léptékű események megítélésében, aki pedig nem volt szemtanú, annak a sok '56-os örökség-vita inkább csak elveszi a kedvét bármilyen viszonyulástól. Ez a könyv azért nagyon fontos, mert segít személyes viszonyt építeni a történelemmel. Déry Tibor, Fejes Endre, Örkény István, Ferdinandy György, Galgóczi Erzsébet, Mándy Iván, Konrád György, Kertész Imre a legnagyobb nevek a szerzők között, de ne sztárparádéként forgassuk. Nincsenek benne korszakos remekművek, nem helyettesít egy történelemkönyvet sem, viszont olyan, mint végiglapozni egy jól sikerült képekből álló fényképalbumot. Nem információkat kapunk, hanem érzéseket, és így jóval könnyebb átélni a kort, amely igazán közel áll hozzánk. Igen, ez a kötet igazi meglepetése: a folyamatosan váltakozó rácsodálkozás a közelségre és a távolságra.

Kinek ajánljuk?
Elsősorban azoknak, akik nem éltek még 1956-ban, de úgy érzik, hogy van némi elrendezetlen ügyük fejben a forradalommal. Továbbá azoknak, akik szeretnek közlekedési eszközökön, séta közben, asztalnál, parkban olvasni: a Noran-sorozat egyik nagy erénye a kézreálló, de strapabíró zsebkönyv-forma.

Weyer Balázs

Megjelent:
A Noran Kiadó gondozásában

Ára:
2999 Ft

A Noran novella-sorozat további darabjai megtekinthetők itt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!