Nagyágyú vagy ismeretlen - ki viszi idén a Nobel-díjat?

Október 11-én, csütörtökön délután egy órakor hirdeti ki a svéd akadémia, hogy kinek ítéli oda idén az irodalmi Nobel-díjat. A találgatás a "Nobel-hét"-nek nevezett időszak kedvenc időtöltése: különböző spekulációk látnak napvilágot, és internetes fogadóirodáknál lehet tétet tenni az esélyesekre. A svéd bizottság ugyan nem tesz közé semmiféle előzetes listát, minden találgatás a levegőben pufog, mégis néha betalál a tipp: tavaly éppen a díjat elnyerő Orhan Pamuk győzelmét jósolták a szakértők, ám ennek ellenkezőjére is bőven van példa, Elfriede Jelinek vagy Harold Pinter díja döbbenetet váltott ki az esélylatolgatókból. Természetesen mi is kivesszük a részünket a spekulációkból, következzék tehát a nem hivatalos "jelöltek" listája.

Claudio Magris
Őt tartják a második legesélyebbnek a bukmékerek, 6:1 arányben lehet tenni a győzelmére. Ismerve a Nobel-bizottság szempontjait, Magrist sem tartanánk tuti befutónak: a trieszti író a közép-európai régió megszállott utazó krónikása, lírai kultúrföldrajzi regényei hűen ragadják meg ennek a vidéknek a hangulatát olyan jellegzetes metaforákon keresztül, mint a Duna vagy az Adria, ám a svéd ítészek törekednek a változatosságra, és Közép-Európából az utóbbi hét évben ketten is elnyerték a Nobel-díjat: Kertész Imre 2002-ben, Elfriede Jelinek pedig 2004-ben. Sok tippelő úgy tartja, csupán félrevezetésből emelték fel Magrist az első három jelölt közé.

A magyar közönség számára nem lenne rossz döntés, ha a svéd Akadémia Magrisnak osztaná a díjat: általunk ismert és közeli témát boncolgat műveiben, a "közép-európaiság"-ot, figyeli a régióban zajló változásokat, és nem rejti véka alá aggodalmait sem: "Az utóbbi évek politikai változásainak köszönhetően megszűnt a közös sors tudata, ami ezeket az országokat összefűzte. Nagy a veszélye annak, hogy a nacionalista indulatok lerombolják az együvé tartozás, az egy kultúrkörhöz tartozás érzését" - mondta egy interjúban tavaly.

Az idén 68 éves Magris esszéistaként is elismert, szülővárosában, a trieszti egyetemen modern német irodalmat tanít már 1978 óta. Ezenkívül rendszeresen publikál közéleti cikkeket a Corriere della Sera című olasz nyelvű napilapban. Az igazi nemzetközi sikert a fentebb már idézett, 1986-os Duna című könyve hozta meg számára. Az útiregény a Duna németországi forrásától a fekete-tengeri deltáig követi végig a folyót, egyfajta melankolikus, nosztalgikus iróniával mesélve a mellette lakó népekről. A folyam Magris kedvenc allegóriájának, a Mitteleuropának szemléletes metaforája, ahogy görgeti a kulturális hordalékot egyik országból a másikba. A regényes-esszéisztikus úti napló nagy sikert aratott Európában.

Magris szülőhelye, a határ menti kikötőváros, Trieszt

Magris másik nagy irodalmi vállalkozása a Kisvilágok című regény, amely szintén utazás, kicsit regényesebb és rövidebb: egy trieszti kávézóból - az író törzshelyéről - indul, és onnan néhány lépésnyire, a Sacro Cuore templomban fejeződik be, ám közben egyfajta "K.u.K.-Ulysses"-ként bebarangolja Trieszt, Friuli, a lagúnavidék, valamint Torino és Dél-Tirol környékét. Érdekesség, hogy az igazi Joyce szintén évekig élt Triesztben, itt fogant meg benne az Ulysses ötlete. Magyarországon idén jelent meg Magris újabb műve, a Vaktában, amely még szűkebbre húzza az utazás látószögét, ezúttal egy bomló elméből indulunk nagy útra.

Az író nagy lélegzetű, regényes útirajzai szép elismeréseket kaptak: a Duna a Bagutta-díjat, míg tíz évvel később a Kisvilágok a Strega-díjat nyerte el. Magris más kitüntetéseket is begyűjtött, például az Erasmus-díjat 2001-ben. Ezt koronázhatná meg most a Nobel-díjjal, és bár Magris vesszőparipája és mottója, mely szerint "az irodalom mindenfajta határokon átívelő utazás", kétségkívül tetszetős lehet az irodalmi értéken túl a morális kiállást is szem előtt tartó svéd akadémia számára, mi mégsem rá tennénk a tétet. Olvasni mindenképpen ajánljuk, az Európa Kiadó több magyarra fordított művével kényeztette el az irodalomszerető közönséget. Magyarul megjelent művei: Duna (1992), Egy másik tenger (1993), Kisvilágok (2002) és Vaktában (2007).