Még mindig Woody Allen az egyik legnépszerűbb rendező - sőt, a Scarlett Johansson felfedezése óta még inkább! -, akit masszív magyarországi rajongótábora meglehetősen régen várt már Budapestre, ám végül nem rendezői minőségében érkezik hozzánk, hanem zenészként. A főváros koncertműsorában furcsa kakukktojás lesz Woody Allen és a New Orleans Jazz Band decemberi 27-i fellépése, hiszen a klarinétosról ezúttal nem mondhatjuk el, hogy már Miles Davisszel is játszott, a világ öt legjobb dzsesszmuzsikusa között tartják számon, vagy már háromévesen hangszert fogott a kezében, és Grammy-gyűjteménye van a falon. Egyszerű bigband az Arénában - a zenekar élén azonban Woody Allen.
A koncertélményt valószínűleg nem a borzongató fújósfutamok fogják okozni, hanem a látvány, ahogy Alvy Singer, Virgil Starkwell, illetve Zelig ott áll előttünk vörös - most már ősz - hajával, jól ismert, idétlen szemüvegében és nagy valószínűséggel kordnadrágban. Ha Woody Allen nem kedvelné annyira a dzsesszzenét, előfordulhat, hogy nem is ezen a néven tisztelnénk, ugyanis a pályakezdő Allen Königsberg a híres klarinétos, Woody Herman előtt tisztelegve vette fel ezt a művésznevet.
Woody Allen muzsika iránti rajongása egyébként a filmekből is erősen kitűnik: gondoljunk csak a Manhattan híres képsoraira vagy az Annie Hall It Seems Old Times című számára. Már a főcím alatt beúszik az a jellegzetes muzsika, amely egy pillanat alatt teremti meg a film alaphangulatát: finom dzsessz, a műfaj New Orleans-i hőskorából. Ezt az időszakot idézi meg A rádió aranykora és a Sean Pennt nagyszerű gitárjátékosként - ő maga szerepel a közelképekben is! - bemutató, árulkodó című A világ második legjobb gitárosa is.
Woody Allen zenész pályája akkor kezdődött, mint a komikusi: 16 évesen egyszerre klarinétozott és gyártott poénokat különböző újságokba. Az utóbbiban nagyobb sikereket ért el: a "Vörös"-nek hívott kis Allen Königsberg kártyatrükkjeivel és mutatványaival varázsolta el társait az órák szünetében (tulajdonképpen saját maga időskori párját játssza a Füles-ben), majd professzionális poén-beszállító lett: a híres Ed Sullivan Show-ba írt gegeket, kandi kamera-műsorokba talált ki ötleteket. Megpróbálkozott az egyetemmel is, de az első filmes (!) vizsgáján megbukott. 25 éves volt, amikor egy új műfajt fedezett fel magának: a stand-up comedy-t. (Az egyetemi klubok színpadi függönyei mögött izguló komikus figuráját az Annie Hall-ba menti át.)
Diane Keaton és a gyönyörű It Seems Old Times |
A film világa felé is az íráson keresztül jutott: forgatókönyveken dolgozott (például a tavaly újra kijött Casino Royale című James Bond-film paródiáján). Első saját filmjét, a Fogd a pénzt és fuss-t azért rendezte meg végül ő maga, mert akit kiszemelt (Jerry Lewis), nem vállalta el. Úgy tűnik, Woody Allennek megtetszett a direktori szerep, mert ettől fogva ritkán engedte át másnak a rendezői széket: ezeknek az éveknek a termése a Minden, amit csak tudni akartál a szexről, de nem merted megkérdezni, a Hétalvók, de híressé vált színpadi darabját, a Játszd újra, Sam-et is ekkor írta.
Gershwin-féle dzsessz Manhatten képei alatt |
Robbanni azonban csak az Annie Hall robbant 1977-ben, de az nagyot szólt: abban az évben George Lucas és Steven Spielberg elől vitte el az Oscart. Ebben a filmben Woody egy olyan zseniális karaktert talált ki, amely azóta is szorosan hozzátapad a nevéhez: a lúzerek Humphrey Bogart-ja (Játszd újra, Sam - cím is a Casablanca című filmre utal) a New York-i neurotikus zsidó értelmiségi figurájában teljesedett ki. Akik megelégelték Woody Allen filmjeit, leginkább ebbe az önismétlő tipródásba untak bele; a rendező csapdája, hogy magát karikírozta, a saját bőréből meg nehéz kibújni. De az egy témára írt variációk is sok finomságot eredményeztek: a Hannah és nővérei, a Férjek és feleségek vagy A rejtélyes manhattani haláleset tartogatnak poénokat.
Woody és a New Orleans Jazz Band |
Aki nem vevő a humorára, az allúziókban dúskálhat: már az első film, a Fogd a pénzt és fuss! is ál-dokumentumfilm, de ennek a műfajnak a csúcsa a Zelig, amelyben a New York-i értelmiségi kör krémje is megszólal, köztük Bruno Bettelheim és Susan Sontag. Az Árnyékok és köd az M, egy város keresi a gyilkost című expresszionista Fritz Lang-film komplett átirata, a Hatalmas Aphrodité a görög drámák szerkezetét követi, de nem kell messzire mennünk: a Match Point a Bűn és bűnhődés motívumait ülteti át a XXI. századi Londonba.
Egy fellépés képei |
Mindenkinek más a maga három Woody Allen-favoritja, van miből válogatni, termékeny alkotóról van szó. Ha magát a rendezőt kérdezzük, meglepőt fog válaszolni: nem a "nagy", díjakkal jutalmazott filmeket nevezi meg (Annie Hall, Manhattan, Hannah és nővérei - várnánk a listát), hanem kisebb szösszeneteket: A Kairó bíbor rózsájá-t, a Csillagporos emlékek-et és - már jobban érthető, hiszen nagy visszatérés volt ez a film két évvel ezelőtt - a Match Point-ot. Ő tudja, mindenestre érdekes élmény lesz látni, ahogy a szövegeiről híres komikus ezúttal nem beszélni, hanem zenélni fog a színpadon.
A rendező most teljesen más oldaláról mutatja meg magát; lehet, hogy ha ezután kapunk el egy filmet a tévében, jobban meghalljuk benne a zenét is - nemcsak a gegeket. Ez is Woody Allen; december 27-én a Sportarénában elmélázhatunk, mi lett volna, ha marad a klarinétnál. Ha nem is kedveli valaki a kissé egocentrikus, pöttöm rendezőt, azt el kell ismernie, pár poénnal szegényebbek lennénk most.
"A barátnőm azt mondta a múlt éjszaka az ágyban: te perverz vagy. Azt válaszoltam: Nagy szavak ezek egy kilenc éves kislánytól."
"Valószínűleg túl lassú vagyok. Nemrég elütött egy autó, amit két ember tolt."
"Negyedórán belül el akartam venni feleségül... Fél órán belül már eszembe se jutott, hogy ellopjam a retiküljét."
És végül: "Megkérdezték tolem, hogy szeretnék-e tovább élni az emberek emlékezetében, de én tulajdonképpen a saját nappalimban szeretnék tovább élni."
Woody Allen és a New Orleans Jazz Band - Papp László Budapest Sportaréna, 2007. december 27. 20.00. Jegyár: 6000-20000 Ft.