Mari Boinével és a Tinariwennel a világzene kedvelői már találkozhattak kötetlen, sáros-poros fesztiválkörülmények között (a sivatagi szabadságharcosokkal két alkalommal is, 2005-ben és 2007-ben), most viszont merőben más közegben, a Művészetek Palotája elegáns koncerttermében mutatják meg zenei világukat.
A norvégiai lapp énekesnő 1985 óta zenél, 1989-es nemzetközi áttörése óta (Gula Gula című albumával került be a köztudatba) töretlenül, szenvedélyesen építi életművét, az idei It Ain't Necessarily Evil című korong - a közös alkotásokat, élő- és remixlemezeket is beszámítva - már tizenkettedik a sorban.
A nagyrészt a 2006-os Idjagiedas című lemez dalainak remixeiből álló új anyag meglepetést fog okozni azoknak, akik az énekesnő hűvös, mágikus folkos világához szoktak. Bár a hagyományos népzenétől az atmoszférikus ambient-dzsesszes hangzások eddig is eltávolították stílusát, ez a lemez még egy lépést tesz az elektronika irányába. Mari Boine korábbi Vuoi Vuoi Mu című, kifejezetten etnós ízű dalának dance átdolgozása (a német Henrik Schwarz közreműködésével) például táncparkettek népszerű szereplője lett tavalyi megjelenésekor.
A Művészetek Palotájában az Idjagiedas album eredeti dalait is hallhatja majd a közönség, amelyeknek érdekessége, hogy a hidegen csillogó zenei hangzást afrikai népi hangszerek mélyítik. (Lásd lejjebb videós ajánlónkat.)
Az elektronikus zene mezsgyéjére tett világzenei kirándulás után egy nagy ugrással a rockhoz érkezünk: a Tinariwen Rolling Stones-os, Led Zeppelin-es, karcosabb zenéjét a Szahara forró homokja és a berber törzsek fegyveres harcai érlelték némileg pszichedelikussá. A zenekar tagjairól azt kell tudni, hogy a Szahara délnyugati részén élő, három-négymilliósra becsült, nomád berber népcsoport, a tuaregek nemzetségébe tartoznak, és nem a gimnáziumban vagy az egyetemi klubban találkoztak először, hanem egy líbiai menekülttáborban.
Pár évvel később egy közös katonai kiképzés során döntöttek úgy, hogy zenekart alapítanak, és a zenével is folytatják a küzdelmet. A világzene piacára szó szerint a harctérről estek be: 1990 és1995 között a tagok szabadságharcos fegyveres felkelésekben vettek részt, így félbemaradtak a koncertezések, hogy aztán a banda újra összeállva rövid idő alatt a világzenei közélet egyik legmeghökkentőbb kuriózumává váljon.
Stílusuk elegye a bluesban gyökerező nyugati rockzenének és az észak-afrikai népzenei hagyományoknak, ez utóbbi adja azt a jellegzetes, hipnotikus lüktetést és keleties, spirituális hangulatot, amely miatt össze sem lehetne keverni zenéjüket mással. Dolgoztak Carlos Santanával, de igazi nagy rajongójuk Robert Plant, ami már csak azért furcsa fintora a sorsnak, mert a Tinariwen tagjai még a nyolcvanas években épp Led Zeppelin- (és Santana-) lemezek hatására döntöttek úgy, hogy modern hangszerekkel (elektromos gitárral) bővítik zenekarukat.
18 évig kazettákra rögzítették zenéiket, csak 2000 decemberében jelent meg első cd-jük (The Radio Tisdas Sessions), majd négy évvel később a következő Amassakoul (Utazó) címmel. Ezzel az anyaggal turnézva jutottak el először Magyarországra 2005-ben. Harmadik lemezüket, a 2007-ben megjelent Aman Iman-t (A víz élet) tavaly hallhatták a Sziget-látogatók.
Mari Boine, Tinariwen - Művészetek Palotája (IX., Komor Marcell u. 1.), 2008. május 11. 19.30. Jegyár: 2200-5600 Ft