Ne a színe döntsön! - karácsonyi könyvajánló

Régi rossz karácsonyi rutin, hogy az utolsó napok egyikén csomagoktól roskadozva próbáljuk eldönteni a tömött könyvesboltban, hogy melyik ismerősünkhöz melyik könyv passzol. Végül találomra megvesszük azt, amelyiknek legpofásabb a borítója, és még a címe sem riasztó. A módszer elterjedt, de ritkán sül el jól. Hogy idén ne kelljen látni az összetépett csomagolópapír fölött kikandikáló értetlen arcokat, nyálazzuk végig az [origo] karácsonyi könyvajánlóját, amely csupa jó kötetet sorol, a csapdákra pedig figyelmeztet.

J. K. Rowling: Bogár Bárd meséi, Animus Kiadó, Budapest, 2008 (fordította: Tóth Tamás Boldizsár) 1980 Ft, 127 p.

Kiknek ajánljuk?
Azoknak a fiatal mugliknak, akik járatosak a Harry Potter-univerzumban, és akik a hetedik rész elolvasása után előálló kínzó hiányérzetüket akár még egy incifinci kötettel is csillapítanák.

Ki a szerző?
A fikció szerint ezek a történetek a varázslóvilág Grimm-meséi, amelyeket egy XV. században élt, dús szakállú yorkshire-i mágus, Bogar bárd jegyzett le. A tanulságos fabulákat Albus Dumbledore látta el kommentárjaival, és Hermione Granger fordítatta újra rúnaírásból. Mindez azt jelenti, hogy J. K. Rowling egy kicsivel megint tovább szőtte a Harry Potter-mitológia szálait.

Miért jó szerintünk?
Bevalljuk, Harry Potter őszinte rajongói vagyunk, ezért hiányzik belőlünk minden szkepticizmus J. K. Rowlingra vonatkozóan, mely szerint az írónő csak még egy bőrt húzna le a sztorijáról, vagy hogy ez egy újabb üzleti fogás karácsonykor stb. Ha így van, akkor is jólesik a fa alatt egy kis Harry Potter-ezés. Különben meg jó ötletnek tartjuk, hogy a gondosan felépített, komplett varázslóvilág illúzióját az írónő - a Legendás állatok és megfigyelésük, illetve A kvidiccs évszázadai című kötetekhez hasonlóan - egy újabb könyvvel segít átélni.

Miről is szól pontosan?
A vékonyka, kék kötetben öt rövid mese olvasható boszorkányokról és varázslókról (az egyik történet ismerős lehet a Harry Potter és a Halál ereklyéi-ből). Fő ismertetőjegyük, hogy sokkal rövidebb és egyszerűbb történetek a mi A három kismalac-unknál vagy a Csipkerózsiká-nál, de egyúttal tanulságosabbak is. Didaktikus a jó szó, de nem akarunk elriasztani senkit. Aki pedig nem érti a mélyenszántó értelmet, annak Dumbledore elmagyarázza.

Van-e valami gikszer vele?
Attól függ, hány éves vagy. Mi azt éreztük, hogy bárcsak Rowling jobban eleresztette volna a fantáziáját: Dumbledore kommentárjai szárazak a HP-történetek szárnyalásához képest, a mesék pedig olyan soványkák, hogy nehéz elhinni, hogy ezek ugyanazt a funkciót töltenék be, mint a mugliknál az indázó népmesék. És az egész rövid is. De hát ez egy megveszekedett Harry Potter-rajongó véleménye, aki szíve szerint minden félévben olvasna egy hét-nyolcszáz oldalas Harry Potter-regényt, és igaziból minden morzsára ugrik. Erre is.

+ + +

Salman Rushdie: A firenzei varázslónő, Ulpius-ház, Budapest, 2008 (fordította: Greskovits Endre) 3999 Ft, 381 p.

Kiknek ajánljuk?
Azoknak, akik már rákaptak Salman Rushdie meséire, vagy akik szeretik különböző történelmi korokba képzelni magukat.

Ki a szerző?
Salman Rushdie az egyik legismertebb brit író, angol nyelvterületen ő a mágikus realizmus földi helytartója, de a posztkolonialista szövegeket elemző egyetemi szemináriumokon is oktatják. Józan számítás szerint a Nobel-díjtól csak egy paraszthajszál választja el. Tavaly járt nálunk, ezzel párhuzamosan itthon is fellángolt a Rushdie-láz. Nem alaptalanul.

Miért jó szerintünk?
A könyvesboltokban az ünnep közeledtével feltűnt az Ulpius Ház Rushdie-sorozatának hat kötete egy hívogatóan csinos dobozba összeszedve, könnyű elképzelni, milyen jól mutatnának a színes gerincű könyvek egymás mellett a polcon - ráadásul mindegyik kötet remek, a Sálimár bohóc-ról mi is áradoztunk már. Az íróval még csak ismerkedő családtagjainknak szép ajándék ez a sorozat, viszont azoknak, akik már ráharaptak Rushdie-ra, A firenzei varázslónő való. A kiadó ezt teljesen más kötésben jelentette meg, nem a Jonathan Gray által tervezett, ismert színes borítóval, hanem keménykötésben, az eredeti angol kiadás grafikáját megőrizve. Még a tábla belső oldalain is találunk korabeli illusztrációkat. A kiadó állítása szerint azért nem illesztette be A firenzei varázslónő-taz életmű-sorozatba, mert az új regény másságát akarta ezzel hangsúlyozni. A könyv ugyanis igazi, vérbeli történelmi regény, amely őrzi Rushdie meséket idéző, mágikus nyelvi világát és fordulatait, de ahelyett, hogy a jelen vagy a közelmúlt eseményeit vegyítené szerelmekkel, bosszúkkal, fél évezreddel korábbra, a reneszánsz időszakába ugrik vissza. A kritikusok magasztalják, szerintük Rushdie pályájának egyik alapművét tette le most a sok könnyed "regényecske" után, nekünk is nagyon tetszett, és innentől kezdve csak ízlés dolga, kinek a történelmi időkben, kinek a mában játszódó történetei tetszenek jobban.

Miről is szól pontosan?
Rushdie kedvenc témája a nyugati és a keleti világ sorsszerű összefonódása. Erről szól A firenzei varázslónő is, az író két történetet mesél párhuzamosan, amelyek - talán nem árulunk el nagy titkot - a regény végén szépen összesimulnak. Az egymás mellett futó szálak két reneszánsz birodalomba futnak: az első Nagy Akbar uralkodó mogul udvarába, a másik a Mediciek Firenzéjébe. A kettőt egy firenzei világutazó, a titokzatos Mogor dell'Amore köti össze, aki egyszer csak felbukkan a keleti udvarban, hogy személyesen a nagymogulnak meséljen el egy történetet, amely viszont Indiából indul, és Firenzébe érkezik.

Van-e valami gikszer vele?
Nincs. Ez a kötet szét sem esik, mint a színes borítósok.

+ + +

Carlos Ruiz Zafón: Angyali játszma, Ulpius Ház, Budapest, 2008 (fordította: Latorre Ágnes) 3999 Ft, 667 p.

Kiknek ajánljuk?
Akinek tetszett a Da Vinci-kód, vagy akik csak egy picit húzták az orrukat miatta.

Ki a szerző?
Egy Los Angelesben élő, spanyol származású forgatókönyvíró, aki 2004-ben tört be az irodalmi életbe A szél árnyéka című regényével (ekkor jelent meg a nemzetközi sikert hozó angol fordítás, amelyet egyébként nem más készített, mint Robert Graves lánya; nálunk a Palatinusnál jelent meg magyarul 2005-ben). A könyv több mint ötven kiadást ért meg Spanyolországban, Németországban hónapokig vezette a bestseller-listát, Franciaországban pedig elnyerte 2004-ben a legjobb külföldi regény díját. A szakma meglepődött, és "Záfon-mániá"-t kezdett emlegetni.

Miért jó szerintünk?
Furfangos regény. Képzeljünk el egy igazi könyvimádót, akinek fejében szépen rendben ott raktározódik a világirodalom bábeli könyvtárának jó sok kötete, Hollywoodban kitanulja a történetmesélés minden csínját-bínját, majd egy huszárvágással újraírja a Faust-ot Dan Brown stílusában. (Mondjuk ezt úgy, hogy szerintünk Dan Brown neve nem negatív jelző.) Az Angyali játszma eleje dickens-i történet, a sötét erőkkel kötött paktum a Faust-ból kölcsönzött motívum, a nyomozós szál egyértelműen Umberto Ecó-s, de a párhuzamos világok és az Elrejtett Könyvek Temetője már Borges előtt tiszteleg, a húszas évek Barceloná-ja meg olyan elevenen jelenik meg a könyvben, mint Balzac regényeiben Párizs. "Hiszem, hogy a mesterség minden művészi munka legfontosabb eleme" - nyilatkozta egy interjúban Záfón. "Megpróbálok mindenből tanulni, és annyi módszert beleépíteni a saját stílusomba, amennyit csak tudok."

Miről is szól pontosan?
Az Angyali játszmá-ban Záfon tulajdonképpen az első könyv, A szél árnyéka előzményét írta meg: a főszereplő fiú édesapjának története elevenedik meg a lapokon, de a könyvek egymástól függetlenül is olvashatóak. A sztori - anélkül, hogy lelőnénk a poént - annyi, hogy egy árvaságra jutott fiú írónak áll, és csakhamar nagy profizmusra tesz szert filléres rémtörténetek írásában. Ám ő ennél többre vágyik, ezért amikor titokzatos megbízást kap egy könyv megírására, elvállalja, és persze ezzel kezdetét veszi a nyomozás. Furcsa, hogy ebben a misztikus-ködös krimiben a legszerethetőbb karakterek a valószerű figurák: a csemegeboltos lánya, az öreg antikvárius vagy a Hearst sajtómágnásra emlékeztető vén róka.

Van-e valami gikszer vele?
Aki ezt is ponyvának érzi, vásároljon büntetésből Lé Cléziót.

+ + +

J. M. G. Clézio: Terra Amata, Ulpius-ház, Budapest, 2008 (fordította: Tellér Gyula) 3499 Ft, 417 p.

Kiknek ajánljuk?
Francia szakos egyetemistáknak, sznoboknak, és annak, akiben élnek irodalmi mazochisztikus hajlamok.

Miért jó szerintünk?
Szerintünk nagyon nem jó, és csak azért vettük bele karácsonyi könyvajánlónkba, hogy legyen lehetőségünk figyelmeztetni a sok ezer tanácstalan és zavart vásárlót, aki a Nobel-díj után másfél hónappal úgy igyekszik letudni a kötelezőnek vélt köröket az ismeretlen szerzővel kapcsolatban, hogy valakinek megvásárolja az egyik könyvét. Ne legyünk szívtelenek! Annyi jó könyv van. A borító se csábítson el bennünket. Szép, szép, de a Nobel-sorozatban vannak ennél sokkal jobb művek is, ha már...

Ki a szerző?
Kiugrott filozófus, aki az irodalmat a jelek szerint nem a történet és a cselekményszövés, hanem az elvont eszmék felől közelíti meg. (Igaziból hallgatott irodalmat is, de a Terra Amatá-t olvasva nem látjuk, hogy ez sok nyomot hagyott volna benne.) Az "érzéki eksztázis szerzője"? Mindjárt beidézzük az értelmetlen szavakból álló fejezetet! (Woolikanoc mana bori oclakok.) Vagy a morzésat. Mielőtt nekifogtunk volna az olvasásnak, megkérdeztük egy kedves, irodalomértő barátunkat, hogy vajon nehéz-e olvasni a Terra Amatá-t. Azt mondta, nem. Miután mi is túl vagyunk rajta, már tudjuk, valóban nem nehéz. De felesleges.

Miről is szól pontosan?
Szerepel benne egy kisfiú (Chancelade), aki közben felnő és meghal, és egy szőke nő, Mina, valamint gyíkok, kolorádóbogarak, ionsugárzás, szalamandra, a tenger meg az élet zsibongása úgy általában, de mindez olyan összevisszaságban, hogy nincs az embernek türelme, hogy az olvasottakat hajlandó legyen elvont, metaforikus szinten értelmezni. Szerkezete, mint a Tavaly Marienbadban című filmé, de amögött legalább izgalmas szerelmi románcot lehetett sejteni. Itt - bár csupán sejtéseink vannak - a Földdel és a rajta lévő élőlényekkel történnek "dolgok".

Van-e valami gikszer vele?
Van.

+ + +

Szakíts, ha bírsz, Értékellek mint embert, Konkrét Könyvek, Budapest, 2008 (szerkesztette: Libor Anita és Valuska László) 2999 Ft, 331 p.

Kiknek ajánljuk?
Akivel már szakítottak, vagy aki már szakított. Vagyis az egész földteke - bár a könyv még csak magyarul hozzáférhető.
Miért jó szerintünk?
A könyv nyomtatásban megjelent, válogatott kiadása egy népszerű és hiánypótló közösségi történetgyűjtő site-nak, amelyet az internethasználók masszív csoportja csak szakítósblogként ismer és szeret. Működése egyszerű és felszabadító: bárki beküldheti szakítása történetét, akár őt ejtették át csúnyán, akár ő volt a cudar elhagyó fél. Ahogy arra a szerkesztők is rámutatnak előszavukban, a blog nemcsak nagyszerű humorforrás, hanem terápiás eszköz is, e két tulajdonsága okán könnyen okozhat függőséget. Ismeretségi körünkben akad is olyan ember, aki konkrétan rákattant a site-ra, és ennek munkája látta kárát... Az offline verzió azt a lehetőséget kínálja föl, hogy a nagyszerű blogot cakumpakk a táskád külső zsebébe csúsztathatod. A könyv ugyanis a blog címkéit (fiúszopat, lányszív, sms, búcsúszex), a beküldött szövegek eredeti nyelvezetét (és helyesírási hibáit) megőrizve közli a legjobbnak tartott szövegeket.

Ki(k) a szerző(k)?
Mi, ti. Mindenki, aki beküldte. Akik pedig postafiókjukból előbányászták a szövegeket, bekopizták, vicces és jellemző címet kreáltak hozzá: két leleményes újságíró.

Miről is szól pontosan?
Jó sok szakításról, egyik vicces, másik tipikus, de abban egyeznek, hogyha szép sorban olvassuk őket, az a nagyszerű érzésünk támadhat, hogy nem vagyunk egyedül a földkerekségen, aki csalódott.

Van-e valami gikszer vele?
Először furcsa, hogy a szövegek tele vannak helyesírási hibával és elütésekkel, már kezdtük is fogalmazni magunkban lesújtó véleményünket erről a szerkesztői döntésről ("a levélíróról a legtöbbet a saját nyelvhasználatából tudhatunk meg" 15. o.), de aztán az ötvenedik oldal környékén megszoktuk, és inkább arra vágytunk, bárcsak a szerkesztők sokkal-sokkal szigorúbban válogattak volna. De most a könyv végeztével ezt az ellenérvet is sutba dobjuk, mert az egy kaptafára menő sztorik úgyis csak az élet törvényszerűségeit igazolják, és legalább sokáig tart a könyv.

+ + +

Cserna-Szabó András: Puszibolt, Magvető, Budapest, 2008. 2690 Ft, 261 p.

Kiknek ajánljuk?
a.) Aki szereti Hrabal humorát. b.) Aki bírja Krúdy sztorizásait. c.) Aki odavolt Fellini Amarcord-jának trafikosnőjéért. d.) Aki kedvtelve olvasgatja a szlengblogot, és éppen ezért tudja értékelni az olyan mondatokat, mint "a kétdecis vizespohárból gurította be a jégkockás agancsos bambit". e.) Esetleg figyelemmel kíséri a fiatal szerző munkásságát (például Levin körút, 2004 vagy Jaj a legyőzötteknek, bevezetés a katzenjammerológiába, Darida Benedekkel közösen, 2007)

Ki a szerző?
Egy fiatal író, aki imád tobzódni kifacsarintott sztorikban, mesterien keríti a szót, imád enni, és tiszteletreméltóan beteges és abszurd a fantáziája.

Miért jó szerintünk?
Bár akadt olyan (szintén irodalomértő) ismerősünk, aki belepillantva a könyvbe "Modoros!" felkiáltással dobta a szoba sarkába, de nem tudunk neki igazat adni, legfeljebb azzal a kiegészítéssel, hogy oké, de akkor a fentebb megidézett szerzők is azok. Hát igen, a szöveg olyan, mintha Krúdy jól megnyomta volna a ceruzát, de a karikatúra-szerű figurák megrajzolásához és történeteik groteszk kanyarításához nem illik a finom tus. Itt az emberek isznak, lángost sütnek, kést dobálnak, százkilósak, leesik a négy végtagjuk, és úgy hívják őket, hogy Morafcsikné.

Miről is szól pontosan?
A Puszibolt vicces novellák füzére, amelyeket a feltehetően azonos helyszín és az ismétlődő szereplők fonnak össze. Ahogy haladunk előre, kirajzolódik előttünk egy kisváros képe, ahol 23 szobor van, az italboltot a Menzeszes Csigához címzik, van pornóvideótéka, két piac és szabadalomhivatal, a legnagyobb esemény pedig a februári hőlégballon-verseny.

Van-e valami gikszer vele?
Szerintünk nincs.