Kislexikon

csiszoltság (politeness)
Shaftesbury kategóriája. A műveltség olyan fajtája, amelynek civilizáló, társadalmi identitást adó elemére esik a hangsúly. Ennek megfelelően az udvariasság is értelmi körébe vág.

délicatesse
Kifinomultság, finomság az ötletességben, váratlanságban, sokféleségben. A szabályokból levezetett, mintegy kiszámítható egyszerűséggel szemben a kiszámíthatatlan, a véletlen, a meglepő jogosultságát hangsúlyozza ez a fogalom.

ítélőerő
Az ízlés fogalmához hozzárendelt képesség, amennyiben a tetszőt vagy visszatetszőt, a kellemest vagy kellemetlent, az illőt vagy nem-illőt érezzük, megkülönböztetjük és megítéljük ízlésünk alapján. A 18. századi filozófiai nyelvben az ítélet gyakran szinonímája az ízlésnek vagy érzésnek. Párhuzamba állítható a képzelőerővel: amaz alkotó, emez befogadó képesség. Ízlésítéletként vagy esztétikai ítéletként szembeállítják a logikai ítélőerővel. Szoros kapcsolatban áll a kritikával, amire a fogalomnak a jogszolgáltatásban keresendő eredete is utal. Minden ítélet egyedi esetekre keres általános szabályt, de kérdés, hogy az ízlésítélet talál-e ilyet. Az ítélőerő érvényességigénye és érvényességi köre vita tárgya. Az érvényességébe vetett kétely az ítélőerő helyét az érzékek között jelöli ki. Kant viszont magasabbrendű megismerőképességnek tekinti, s megkülönbözteti a meghatározó ítélőerőt (ha nemcsak a különös megítélendő, hanem az általános is adott) a reflektáló ítélőerőtől (ha a különöshöz meg kell találni az általánosat).

Je ne sais quoi
"Tudom is én micsoda". Az esztétikai élmény meghatározatlanságát jelző kifejezés, amely mindazonáltal mégsem e tapasztalat irracionalitását, hanem csak objektív törvények alá nem rendelhetőségét, egyedi, véletlenszerű és meglepő voltát hangsúlyozza. Először Dominique Bouhours fejti ki, akinél a fogalom nem korlátozódik a művészetre, hanem kiterjeszkedik mindenre, ami tetszést vagy visszatetszést, érzést, szenvedélyt vált ki. Így a művészet mellett létrejön a természetnek, sőt a vallásnak is egy kvázi-esztétikai szemlélete.

sensus communis
Közös érzék; olyan tudás, amelyet az érzékelés képességéhez hasonlóan elvileg mindenki birtokol, s amelyre ezért az ítéletekben hivatkozni lehet. Azonos vagy azonosul az angol common sense-szel a francia bon sens-nal, a német gesunder Menschenverstanddal, a józan ésszel és hasonlókkal. Lehetséges funkcióeltolódására jellemző Shaftesbury definíciója: "...a sensus communis a költőnél [Juvenalis] a közjó és a közérdek iránti érzéket, a közösség vagy a társadalom szeretetét, természetes jóindulatot, emberséget, szolgálatkészséget jelent, azaz a kifinomultságnak azt a fajtáját, amely az emberiség közös jogainak, s ugyanazon a fajon belül az egyének természetes egyenlőségének helyes felfogásából ered." (Shaftesbury, 1999, 48. Harkányi András ford.)

sentiment
Az ízlésítélet alapját képező érzés, vélekedés, amelyet logikailag a tudástól (biztos, törvényszerű tudástól) különböztetnek meg. Legalaposabb kifejtését Jean-Baptiste Du Bos-nál (1670-1742) találni, aki az emocionálisnak tartott esztétikai tapasztalat első vizsgálóinak egyike. Nála a sentiment az ízlés fogalmának helyére lép.

virtuoso
A 17-18. században nem valamely mesterség - elsősorban előadóművészet - technikájának tökélyre vivőjét nevezik így, hanem azt a személyt, aki tájékozott a természet, a filológia, a régiségek és a művészetek dolgaiban, esetleg ritkaság- vagy műgyűjtő. Pozitív értelemben az ízlés embere, akit többre tartanak a pedáns tudósnál, negatív értelemben viszont éppenséggel a szőrszálhasogató tudóssal azonos, vagy a haszontalan ritkaságok gyűjtőjével. Shaftesburynél mindkét értelmezésre találunk példát.