A labdarúgó-Eb horvát sztárjai lehetnek: Simic, Srna, Modric

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Darijo Srna

Az egykori Jugoszláviában, Metkovic városában látta meg a napvilágot 1982. május elsején, és a helyi NK Neretvában kezdett el futballozni (a klub a várost átszelő folyóról kapta nevét).

A tehetséges ifjoncra 1999-ben figyelt fel a Hajduk Split, és leigazolta Srnát, aki az 1999-2000-es idényben még csak két bajnoki szerepelt az együttesben, de a folytatásban alapembere lett a spliti gárdának.

A következő idényben bajnoki címet nyert a Hajdukkal, és a Bajnokok Ligája selejtezőjének visszavágóján csereként pályára lépett a Ferencváros ellen. Egyre javuló teljesítményt nyújtott klubjában, aminek köszönhetően 2002 novemberében bemutatkozhatott a válogatottban, és azóta szinte kihagyhatatlan a nemzeti tizenegyből.

A Hajdukot 2003 nyarán hagyta el az ukrán Sahtar Doneck kedvéért, és innentől kezdve karrierje valósággal kettévált: míg a doneckieknél rendre hátvédként futballozik, addig a nemzeti tizenegyben szélsőként játszik.

Forrás: Getty Images

A válogatottban rendkívül eredményes, köszönhetően részben annak, hogy ő a horvátok első számú tizenegyes-rúgója, de szabadrúgásai is életveszélyesek, akárcsak beadásai. A címeres mezben már 15 gólt ért el, vagyis többször talált be, mint összes eddigi bajnokiján.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!