A Németország elleni sima vereséget követően Lengyelország számára nem maradt más lehetőség, mint legyőzni a házigazda Ausztriát, hacsak nem akart - és hát miért akart volna? - a 2002-es és a 2006-os világbajnoksághoz hasonlóan már a csoportkört követően búcsúzni az aktuális foci-csúcseseménytől.
Második csoportmeccsén ennek szellemében játszott a lengyel válogatott az osztrákok ellen, és egészen a 93. percig saját kezében tartotta sorsát, ekkor azonban érkezett a Webb játékvezető által befújt, sokak által megkérdőjelezett jogosságú tizenegyes, majd Ivica Vastic, és innentől Leo Beenhakker csapatának sorsa az ellenfelek kezébe került.
Természetesen a lengyeleknek is tenniük kellett még a negyeddöntőért, most már azonban már nem ők diktáltak: először is le kellett győzniük a más biztos csoportelső Horvátországot (lehetőleg minél nagyobb különbséggel), majd kiszurkolni a megfelelő eredményt a párhuzamosan zajló osztrák-német csatában.
Egy dologra biztosan nem építhettek Smolarekék, mégpedig arra, hogy a horvát válogatott "lefekszik nekik". Ha volna hajlandóság ilyesmire Slaven Bilic csapatában, akkor Oroszország helyett Anglia küzdene a D csoportban Spanyolország, Svédország és Görögország társaságában.
Ettől függetlenül az egykor remek középhátvédből lett - civilben jogász és rocker - kapitány azért pihentette legjobbjait, és egy amolyan B garnitúrát küldött pályára (a kezdőcsapatban azzal az Ivan Klasniccsal, aki az első veseátültetett labdarúgóként léphetett pályára az Európa-bajnokságok történetében).
A lengyeleknek tehát menniük kellett előre, azonban nagyon hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a rendkívül tartalékos horvát együttes is túlságosan nagy falat a Beenhakker-csapatnak. A piros-fehéreken egyáltalán nem látszott, hogy az életükért küzdenek, meglehetősen fásultan terelgették a labdát Lewandowskiék.
A horvát cseresor egy darabig hagyta, hadd próbálkozzon az ellenfél, mivel azonban az nem mutatott hajlandóságot kreatív előrejátékra, Klasnicék úgy gondolták, lehelnek egy kis életet a kimondottan hangulattalan, alacsony színvonalú meccsbe.
Knezevic ezt követően még felépült, de az első félidő közepén így is le kellett cserélni
A Werdertől hét év után távozó, édesapja veséjével élsportoló csatár két alkalommal is megszerezhette volna a vezetést csapatának, de a Celtic kapusa, Artur Boruc mindkét esetben bravúrral védett.
Klasnic lehetőségei mellett a többiek is próbálkoztak felérni az ellenfél kapuja elé, de gólt sem Petric, sem Rakitic nem tudott szerezni. Igazából érthetetlen volt a lengyel csapat passzív játéka, az embernek ráadásul olyan érzése volt, mintha a két csapat közül pont a lengyeleket érdekelné kevésbé ez az egész.
A második féliő elején ismét Klasnic került ziccerbe, és harmadik lehetőségét már nem hibázta el a horvát támadó, az addiginál is kilátástalanabb helyzetbe sodorva a lengyeleket (a második félidő hetedik percében úgy állt a helyzet, hogy hármat kellett volna lőniük a lengyeleknek, az osztrákoknak pedig kettőt a németeknek, hát nem tűnt túl reálisnak, az biztos).
A második félidő közepén kicsit mintha összekapták volna magukat a lengyelek, Guerreiro révén ziccerig is eljutottak, de a brazil-lengyel néhány milliméterrel elvétette a bal alsó sarkot.
A hajrában az első két meccsen észrevehetetlen, ezúttal csereként pályára lépő Smolarek próbálkozott két alkalommal is, de nem járt eredménnyel, harmadjára pedig zseniális labdával ugratta ki Zahorskit, aki azonban ajtó-ablak helyzetben a kifutó Runjéba püfölte a labdát.
A tartalékos horvát válogatott félgőzzel is könnyedén verte a valós tudása töredédékét nyújtó Lengyelországot, amely így rossz szokásához híven már a csoportkör után búcsúzni kényszerült az aktuális világversenytől.