Capello: Ez az én csapatom

Fabio Capello az angol válogatott volt edzője
Vágólapra másolva!
Az angol válogatott szövetségi kapitány posztjáról februárban leköszönt Fabio Capello is ott van az Európa-bajnokságon mint az UEFA technikai bizottságának tagja. A Daily Mailnak adott interjúban elmondta: nehéz elfogadnia, hogy kívülállóként kell figyelnie Gerrardék meccseit, mert úgy érzi, hogy az angol együttes még mindig az ő csapata.
Vágólapra másolva!

Anglia lemaradt a 2008-as Európa-bajnokságról, és az FA ezt követően szerződtette Fabio Capellót, aki a 2010-es vébé után a 2012-es Eb-re is kijuttatta a válogatottat, a tornán azonban már nem ő irányítja Steven Gerrardékat. Az olasz szakember ugyanis februárban lemondott posztjáról, miután a szövetség az ő megkérdezése nélkül megfosztotta a csapatkapitányi karszalagtól a rasszista botrányba keveredett John Terryt.

Capellónak azóta nincsen munkája, így viszont elfogadta az UEFA felkérését, hogy legyen tagja a torna mérkőzéseit elemző technikai bizottságnak, amelyben rajta kívül többek között ott van Gérard Houllier és Mezey György is.

Így aztán, amikor az angol csapat Donyeckben kifutott a pályára a franciák elleni találkozóra, Capello éppen Varsóban tartózkodott, és később ott adott interjút a Daily Mail munkatársának is. Az olasz tréner elmondta: nehéz volt neki a televízión keresztül nézni a találkozót.

"Ez az én keretem, én juttattam ki a csapatot a tornára, és nagyon jól ismerem a játékosokat. Nehéz elfogadnom a helyzetet, mert az angol válogatott immár a szívem része, de ezen már nem tudok változtatni" - mondta Capello, aki szerint Anglia tovább fog jutni csoportjából.

www.globalsoccerapp.com

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!