A dán szövetségi kapitány a játékosai kezébe adja a döntést, hogy pályára lépnek-e a belgák ellen
![fbl Horizontal](https://cdn.origo.hu/2023/12/UYnV2ru3jARADxTWrNFq42JMbgZJ5aRiNPswIaNvk54/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ2NjdhMmVlZTRiNzQ5NjliYTIxMTY4MTZhOTI1OGM1.webp)
A szakember kiemelte: most még túl korai lenne megmondani, hogy minden játékosa megfelelő pszichés állapotban lesz a csütörtöki fellépésükre.
Teljesen rendjén való, ha lesznek olyan játékosok, akik lelkileg még nem érzik magukat kellően felkészültnek a Belgium elleni játékra
- nyilatkozta. Hozzátette: az elmúlt 24 óra történései viszont kifejezetten jót tettek csapatának.
Tudjuk, hogy Christian jól van, visszatérhettünk az edzőpályára, és ott megint láttam mosolyt a játékosok arcán
- mondta.
Közben maga Christian Eriksen első alkalommal üzent a nyilvánosságnak azóta, hogy szombaton, a finnek elleni csoportmérkőzésen összeesett a pályán, és újra kellett éleszteni. Az olasz bajnok Internazionale 29 éves játékosa a kórházi ágyából fotót is mellékelt magáról közösségi oldalára,
ahol üzent csapattársainak is: "szurkolok a dán csapatnak, mindent bele!".
A futballista a mérkőzés 43. percében esett össze, mindenféle előzmény nélkül. Az orvosi stáb még a pályán újraélesztette, majd stabilizálódott az állapota, de azóta is a koppenhágai kórházban tartják megfigyelés alatt.