Megállították a Napolit, szenvedett a Juve a nullapontos ellen
![Piotr Zielinski, Napoli](https://cdn.origo.hu/2023/12/rzmJR9w3oqWn9s2HQnk0JrdNX2LMRmGfJmyPdXztpL4/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U3ODMxNDIyYzY2YzQ1MTA4ZWNlYTNjZjA3M2VlZGVk.webp)
A nullapontos újonc Benevento hatalmas meglepetésre Amato Ciciretti góljával vezetett a félidőben a Juventus ellen. A torinói csapat ha nem is könnyen,
de a második játékrészben megfordította a mérkőzést Gonzalo Higuaín és Juan Cuadrado találatával.
A vesztes Benevento a mezőnyben egyedüliként továbbra is pont nélkül áll, és megdöntött egy negatív európai rekordot: 12 vereséggel még egyetlen csapat sem kezdett. Az eddigi csúcs a francia Grenoble nevéhez fűződött, amely első 11 meccsét elveszítette a 2009/10-es idényben.
A Napoli hiába támadott sokkal többet és nőtt labdabirtoklásban is a Chievo fölé – 19 próbálkozás mellett 73 százalékban volt nála a labda –,
gólt nem tudott lőni a veronai riválisának,
így egy pontra csökkent az előnye.
Az AS Roma hatgólos találkozón, 4-2-re verte idegenben a Fiorentinát,
többek között Gerson duplájának is köszönhetően,
míg a másik római együttes, a Lazio Udinese elleni összecsapását a nagy esőzés, a pálya használhatatlansága miatt elhalasztották. Az olasz fővárosban kora délután nagy mennyiségű csapadék esett, ami használhatatlanná tette a talajt.
Az újonc SPAL 1-1-es döntetlent játszott az Atalanta otthonában. A vendégek az utolsó bő húsz percet emberelőnyben töltötték, de a győztes gólt nem tudták megszerezni.
Serie A, 12. forduló
Juventus-Benevento 2-1 (0-1)
Fiorentina-AS Roma 2-4 (2-2)
Chievo-Napoli 0-0
Cagliari-Verona 2-1 (1-1)
Internazionale-Torino 1-1 (0-0)
Atalanta-SPAL 1-1 (1-0)
A Serie A tabellája:
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Internazionale | 38 | 29 | 2 | 7 | 89-22 | 67 | 94 | GY V GY D D |
2. | AC Milan | 39 | 22 | 8 | 9 | 78-53 | 25 | 75 | D D GY V D |
3. | Juventus | 38 | 19 | 5 | 14 | 54-31 | 23 | 71 | D D D D GY |
4. | Atalanta | 38 | 21 | 11 | 6 | 72-42 | 30 | 69 | GY GY GY GY V |
5. | Bologna | 38 | 18 | 6 | 14 | 54-32 | 22 | 68 | D D GY D V |
6. | AS Roma | 38 | 18 | 11 | 9 | 65-46 | 19 | 63 | D D V GY V |
7. | Lazio | 38 | 18 | 13 | 7 | 49-39 | 10 | 61 | GY D GY D D |
8. | ACF Fiorentina | 38 | 17 | 12 | 9 | 61-46 | 15 | 60 | V GY D GY GY |
9. | Torino | 38 | 13 | 11 | 14 | 36-36 | 0 | 53 | V D GY GY V |
10. | SSC Napoli | 38 | 13 | 11 | 14 | 55-48 | 7 | 53 | D D V D D |