Kettőt alszunk, és megyünk!

Görbicz Anita olimpiai naplója kizárólagosan az [origo]-nak, 4. rész.

Szerdán délben szieszta közben diktálom soraimat, sajnos, nemcsak azért kell pihennem, mert most ebédeltünk és van rá idő, hanem azért is, mert tegnap meghúzódott edzés közben a hasfalam. Így ma délelőtt csak futottam és kerékpároztam, Mocsai Lajos szövetségi kapitány és az orvosunk azt mondta, ne erőltessem.

Bevallom, egy picit félek is, mert az egyik játékostársamnak, Ferling Bernadettnek ugyanígy húzódott meg a hasfala, de ő nagy hevesen rádolgozott, és komoly izomszakadás lett a dolog vége.

Amúgy egyre jobban belerázódunk a kiképzésbe, olyannyira, hogy már kifelé megyünk a roglai táborozásból: péntek délután felülünk a buszra, és irány Magyarország! Azaz már csak kettőt kell aludnunk, és újra találkozhatunk a szeretteinkkel. Igazi alapozás ez, annak minden keménységével, kíméletlenségével.

Mocsai mester nem kegyelmez, persze azért ő is tudja, mikor elég az elég. A minap délelőtt látta rajtunk, hogy már alig állunk a lábunkon, s akkor azt mondta, most csak nyújtás, lazítás lesz, nehogy megszakadjunk. Szóval, megbízunk benne, ha valaki tudja, meddig lehet feszíteni a húrt, akkor az Mocsai Lajos.

Bojana derekában becsípődött az ideg, többeknek megfájdult az Achilles-ina, de hát ez egy olimpiai alapozás, ilyen "apróságokat" el kell viselni. Őszintén szólva az edzésen és a pihenésen kívül másra nem is nagyon jut idő, így az sem zavar különösebben, hogy időnként esik az eső, időnként meg tűz a nap - mint most is, szerencsére. Amúgy hűvösebb van, mint odahaza, az 1500 méteres tengerszint feletti magasság megteszi a hatását.

Tehát pénteken megyünk haza, jövő héten pedig érkezik ugyanide a magyar férfi válogatott. De az már nem a mi bajunk...