Itthon a csapat

Görbicz Anita olimpiai naplója kizárólagosan az [origo]-nak, 5. rész.

Éppen most léptük át a magyar határt - pontosabban gurult át a határon autóbuszunk - Letenyénél. Mindjárt más a levegő, érzem, hogy itthon vagyunk, közeleg a találkozás a családdal. Már alig várom!

Amúgy nem vagyok teljesen rendben, még mindig fáj a hasizmom, nem is játszottam a csütörtöki és péntek délelőtti edzőmérkőzéseken, amelyeken a magyar ifjúsági válogatott volt az ellenfelünk. Az egyik meccset megnyertük, a másikat jócskán elvesztettük - de mielőtt még bárki is kétségbe esne a rajongóink közül, gyorsan elárulom: a fiúkkal játszottunk!

Ugye, így már nem is olyan rossz az eredmény?!

Megjegyzem, amióta én a válogatottban vagyok, ilyen még nem volt, viszont a Győrrel korábban már vívtunk edzőmeccset serdülő fiúk ellen. Ők az erősebbek, nagyobbak, viszont mi jobban kézilabdázunk... Ha eltekintek a sérülésemtől - nehéz eltekinteni... -, akkor egyértelműen pozitív a roglai edzőtáborozás mérlege. Rengeteget javult az erőnlétünk, roppant hasznos volt ez a két hét az olimpia szempontjából. Különben már csak két hét van hátra a csapathirdetésig, Mocsai Lajos szövetségi kapitány 15 játékos nevét adja meg, még csak jóslásra sem vállalkoznék. Különben is, ez nem az én feladatom.

Szombaton és vasárnap pihenünk, aztán hétfőtől Tatán folytatjuk a felkészülést, jobbára taktikai jellegű, labdás gyakorlatokkal, meccsszituációk sulykolásával. Ez már lassacskán a finomhangolás időszaka, most, hogy túl vagyunk a nyári alapozás dandárján.

Azért bevallom, engem is izgat, hogy ki lesz a tizenöt szerencsés athéni utazó...