Előbb az auszik, aztán a Grand Canyon

Kiss Gergely olimpiai naplója kizárólagosan az [origo]-nak, 12. rész.

Amikor ezeket a sorokat pötyögöm a számítógép klaviatúráján, vasárnap délelőtt 11 óra van itt Long Beach-ben, azaz Los Alamitosban, az Egyesült Államok hadserege egyik bázisa tőszomszédságában, ami odahaza vasárnap este nyolcnak számít. Mi már készülünk a délután fél hatkor kezdődő, Ausztrália elleni utolsó Világliga-csoportmeccsünkre, amit remélhetőleg hasonló sikerrel veszünk, mint a szombati találkozót - azt 14-6-ra megnyertük.

Becsületesen bevallom - s talán a társak nevében is mondhatom -, nagyobb izgalommal várjuk a vasárnap éjszakát, mint a kora estét. Tudniillik amint vége van az "auszik" elleni mérkőzésnek, kocsiba pattanunk, és meg sem állunk Las Vegasig. Az testvérek között nem több négy óránál a sivatagon át, így hát éjfélre ott ülhetünk valamelyik kaszinó rulett- vagy black jack-asztalánál. Már akinek kedve van hozzá, mert nem kötelező hazárdírozni. Aztán alszunk egyet - nem sokat -, és hétfőn reggel elmegyünk egy kis sétarepülőzésre a Grand Canyon fölé. Na, ez a lényege az egész Las Vegas-i kiruccanásnak.

Aztán kedden, szerdán megint edzés, csütörtökön is, pénteken - reményeink szerint - szabadnaposak leszünk, szombat és vasárnap pedig jön a Világliga-elődöntő és döntő. Kemény Dénes egyébként alapvetően elégedett volt a szombati teljesítményünkkel, az lett volna a furcsa, ha egy nyolcgólos győzelem után nem az...

Érdekes egyébként, hogy az amerikaiak minden meccsünket más uszodában rendezik, így akarják népszerűsíteni a vízilabdát itt Kaliforniában, a sportág Egyesült Államokbeli fellegvárában. Ma este egy Capo Valley nevű helyiségben játszunk, de hát ez is Los Angeles része.