Kovács Antal semmit sem bíz a véletlenre

Kovács Antal, a magyar cselgáncssport első, és mindmáig egyetlen olimpiai bajnoka (1992), amellett világbajnok (1993), vb- és Eb-ezüstérmes, kétszeres Eb-bronzérmes. A tizenkét évvel ezelőtti, barcelonai mezőnyből már csak ő versenyez. Most a japán Inoue Kosei a súlycsoport nagy ásza, sőt, az egész sportág kiemelkedő alakja. Amióta az élvonalban van, nyert egy olimpián - Sydneyben - és három világbajnokságot, senki sem tudott akciót dobni rajta. Egyetlen embernek azonban pozitív ellene a mérlege (2:1) - Kovács Antalnak!

A 198 centis, 100 kilós legenda - mármint "Atom Anti", ahogy szülővárosában, Pakson és az egész országban ismerik a tizenkét évvel ezelőtti dicső napok óta - eddig háromszor mérkőzött a nagy Inouéval, és kétszer megverte, igaz, nem világbajnokságon vagy olimpián.

"Május 17., a belgrádi Európa-bajnokság döntője óta - ahol kikaptam az izraeli Zeevitől, s ezüstérmes lettem - nem volt hivatalos versenyem, viszont a kis Inouét leszámítva mindenkivel megmérkőztem. Nálunk, dzsúdóban annyira szűk az élmezőny, hogy egy-egy nagy nemzetközi edzőtáborban kénytelenek vagyunk egymással meccselni, így aztán nincs is takargatnivalónk. Párizsban és Barcelonában vettem részt május óta egy-egy nagy dzsemborin, tényleg mindenkivel megküzdöttem, aki csak számít, még Inouéval is" - mondta Kovács Antal a paksi Halászcsárda teraszán, egy csütörtök délelőtti edzés után, melynek során hat kilót veszített testsúlyából.

- Azt mondta, Inouéval nem mérkőzött idén!
- Koseivel, az olimpiai és háromszoros világbajnokkal nem is. Párizsban viszont összecsaptam Tomokazuval, Kosei bátyjával, az Ázsia-bajnokkal. És le is győztem.

- Ritkán versenyez...
- Ebben a korban, ennyi tapasztalattal a hátam mögött nem is szükséges. Május 28-án 32 éves múltam. Az olimpia után amúgy is visszavonulok, bármi is lesz az eredmény.

- Készül a civil életre?
- A pécsi tudományegyetem közgazdasági szakán dolgozom a doktori disszertációmon, a kistérségek gazdasága a szűkebb témám. De az az igazság, nagyon nehéz lesz majd meglenni az állandó andrenalinszint-emelkedés nélkül, amit a világszínvonalú versenyzés biztosít. Persze közeleg az esküvőm, a házasélet sem mentes az adrenalintól.

- Hogyan készül az olimpiáig hátra lévő időben?
- Augusztus 19-én lesz a 100 kilósok versenye, addig van még majdnem egy hónap. Szombaton egy fapados légijárattal kiutazunk Athénba, három napra, hogy megnézzük a létesítményeket, feltérképezzük a helyszínt. Nem akarok semmit sem a véletlenre bízni életem utolsó, negyedik olimpiáján. Edzőm, Hangyási László és a másik magyar olimpikon dzsúdós, a 66 kilós Ungvári Miklós is velem tart. Aztán meg edzés, edzés, edzés. 94 kilóig is le tud mennyi a súlyom, egy-egy tréningen öt és fél-hat kilót veszítek, persze főleg folyadékban. Aztán hét végén pótolom a veszteséget, most vasárnap este például 104 kilót nyomtam a mérlegen. Tíz kilót is eléri a testsúlyingadozásom amplitúdója.

- Eszébe szokott jutni, hogy ön viszi majd a magyar zászlót augusztus 13-án, az olimpiai megnyitón?
- Minden nap, többször is. És beleizzadok a gondolatba. Már a Nemzeti Színházban, az olimpiai fogadalomtételen olyan ideges voltam, mintha egy olimpiai döntőben cselgáncsoztam volna. Azt hiszem, a zászlóvívő szerep van akkora dicsőség, mint egy olimpiai aranyérem.

Ch. Gáll András