Vágólapra másolva!
Hiába került sor péntek este az athéni olimpia megnyitójára, a kajakosok és kenusok számára csupán másfél hét múlva "kezdődnek" az ötkarikás játékok. Vereckei Ákos, a Honvéd-Domino olimpiai bajnok kajakosa egyáltalán nem bánja, hogy addig kimarad az olimpiai forgatagból.
Vágólapra másolva!
Sportmúzeum

Itt megtekintheti a Filmmúzeum interjúit a jelen és a múlt jeles magyar sportembereivel.

Fábián László

Az összes interjú
Vereckei

Apropó, tréningek. A magyar kajak-kenu válogatott szélvészgyors versenyhajóit hétfőn szállítják a játékok helyszínére, vagyis a mieink még e hétvégén is "társaikkal" lehetnek: "Jómagam az egyes hajóval és Kammerer, Storcz, valamint Horváth társaságában a négyes hajóval vasárnap is gyakorolni fogok. Aztán legközelebb egy hét múlva, már a szkíniaszi regattaközpontban ülünk vissza a versenykajakokba. Miután a poznani Eb-n aratott győzelmek alkalmával a szín szerencsét hozott, minkét számban maradok, maradunk a hófehér, Nelo típusú hajónál."

Vereckei arra is vállalkozott, hogy értékelje jelenlegi formáját, latolgassa az esélyeit: "A hátralévő időben már csak rövid távú, több pihenővel tarkított edzéseink lesznek. A gyorsításra helyezzük a hangsúlyt, vagyis az eddigi elvégzett munkára alapozva próbáljuk csúcsra járatni a teljesítményszintünket. Az eddigi tapasztalatok alapján annyit mondhatok, szóló kajakban és a kvartettel is biztató időeredményeket érek el. Mindeközben az ellenfelekről nem érkeztek elrettentő hírek: például az elmúlt két év K-1-es világbajnoka, az ausztrál Nathan Baggaley az idén egyetlen Világkupát sem tudott nyerni."

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!