Hét súlyemelő doppingtesztje lett pozitív az athéni olimpia előtt. Az eddig ismert és most eggyel bővült névsorhoz egy második indiai súlyemelő csatlakozott, akinek kilétét később fedik fel, ami viszont már most tudható: vízhajtót szedett, míg "kollégái" anabolikus szteroid használata miatt akadtak fenn a szűrőn. Minderről Aján Tamás, a nemzetközi szövetség (IWF) magyar elnöke beszélt a csütörtök esti nemzetközi sajtótájékoztatón.
Ahol nem esett szó külön is az IWF ellenőrzésén ugyancsak rajta veszett Kecskés Zoltánról, viszont később Aján Tamás külön találkozva magyar újságírókkal azt mondta: számára is elgondolkodtató Kecskés esete.
Tudniillik a 69 kilós magyar versenyző "lelete" úgy lett pozitív a NOB által elfogadott, úgynevezett akkreditált laboratóriumban, hogy előtte Magyarországon, a budapesti doppinglaborban a kiutazást megelőző öt hétben négy alkalommal is megvizsgálták, és mindannyiszor negatívnak, tehát tisztának bizonyult. Ráadásul az amúgy korábban "megbotlott" - 1997-ben el is tiltott - Kecskés mostani vétkessége azért is megkérdőjelezhető, mert amint azt a magyar csapatvezető, Molnár Zoltán és a magyar súlyemelő szövetség vezetői itt, kint Athénban hangoztatják, a helyi laboratórium megbízhatóságával baj van...
Ami bizonyos: az IWF saját szabályai szerint a pozitív mintát szolgáltató versenyzőt el kell tiltani, még ha amúgy ártatlan is.