Ritter kiesett, Wöllernek bravúr kell

Vágólapra másolva!
A 74 kg-osok között esélyesnek számító Ritter Árpád két vereséggel kiesett, míg a 60 kg-os Wöller Gergőnek óriási bravúrra lenne szüksége a továbbjutáshoz a szabadfogású birkózók athéni olimpiai versenyén. Wöller szintén vereséggel kezdett, de ő délután vívja második csoportmeccsét. 
Vágólapra másolva!
Sportmúzeum

Itt megtekintheti a Filmmúzeum interjúit a jelen és a múlt jeles magyar sportembereivel.

Az összes interjú


A magyar klasszis ígéretesen kezdett, őt küldték le először térdelőhelyzetbe, ám ezt sikeresen kivédekezte, majd egy remek akció során "összenyalábolta" riválisát, ami után 2-0-ra vezetett. Az ezt követően kialakult földharcot azonban Szajtyijev használta ki jobban, és 3-2-re fordított, majd jött a rövid pihenő.

A második "félidő" már egyoldalú volt, az orosz birkózó felőrölte Ritter ellenállását. Látványos támadásokat mutatott be, mögékerülésekből és pörgetésekből növelte előnyét, végül 8-2-re nyerte a rangadót. Ritter a folytatásban már hitehagyottan birkózott Emzariosz Betinidisszel szemben. A görög gyorsan 3-0-ás előnyre tett szert, majd ezt mögékerüléssel növelte. A rövid szünet után ugyanilyen akcióból mindketten 1-1 pontot szereztek, így alakult ki az 5-1-es végeredmény.



74 kg, F csoport:
Szajtyijev (orosz) - Ritter Árpád 8-2 Betinidisz (görög)-Ritter 5-1

60 kg, A csoport:
Nadurbek Ulu (kirgíz) - Wöller Gergő 3-0, hosszabbítás után

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!